A bokszutca hercegnője 9. rész

Sziasztok, tudom, hogy későn jöttem sajnálom. És azt is, hogy ez a rész ilyen kis rövidre sikerült. Igyekszem aktívabb lenni. Jó olvasást.

Fél 9-re értünk haza, Jenson mint ígérte bejött velem a házba, a nappaliban anyáékkal egy  barna hajú gyönyörű nő ült. 

Elizabeth Loran

- Sziasztok! - először apának, majd anyának adtam két puszit, Jenson kezet fogott apával, majd megpuszilta anyát. 
- Eliza, szeretném bemutatni neked Elizabeth Lorant. - valahonnan nagyon ismerős volt a név, de nem nagyon törődtem vele, az említett felállt és kedvesen felém, majd Jenson felé nyújtotta a kezét, de nem kerülte el a figyelmem, hogy úgy nézett rám mintha szellemet látna. 
- Örülök Elizabeth. És honnan ismeri  a szüleimet? - kérdeztem. 
- Én ..... én ...... Eliza én vagyok az édesanyád. - mintha áram csapott volna belém olyan érzésem támadt, még szerencse, hogy Jenson szorosan mellettem állt így meg tudtam kapaszkodni a karjában. 
- Mi? - apára néztem aki elég furcsa arcokat vágott. - Maga az anyám? - kérdeztem álmélkodva és a könnyeim szabadon folytak végig az arcomon.
- Sajnálom, hogy csak most ....... szeretném megmagyarázni miért ........ - belé folytottam a szót.
- Megmagyarázni? Mégis mit? Minek jöttél ide? - ömlöttek a kérdéseim. - Nem kellesz, itt van nekem Claudia, ő az igazi anyám. 
- Eliza kicsim ne beszélj így, hallgasd meg. - próbált megnyugtatni Claudia. 
- Nem akarom, elhagyta apát és engem is, nem akarom meghallgatni, látni sem akarom. Jenson vigyél el innen kérlek! - úgy kapaszkodtam bele mintha az életem múlna rajta.
- Robert vele maradok éjszaka, ne aggódjatok! - miután megnyugtatta apáékat beültünk az autójába és elindultunk. Nem szólt hozzám, nem is lett volna értelme, nem érzékeltem semmit abból ami körülöttem történt csak sírtam. 
- Hol vagyunk? - kérdeztem mikor megállt az autó, nem láttam sok mindent mert sötét volt.
- Mike lakásánál. Gyere. - visszatértünk oda ahol nemrég olyan boldog pillanatokat töltöttünk.  - Jól vagy? - kérdezte már fent a lakás nappali kanapéján. 
- Nem. - ráztam a fejem.  - Miért most és miért ilyen hirtelen? Azt gondolta majd a nyakába ugrok? 
- Gyere ide ....... nyugodj meg. - odahúzott magához és nyugtatólag simogatni kezdett. Egy idő után csillapodott a sírásom és teljes filmszakadás.

- Jó reggelt Hercegnőm! 
- Szia! Nem akarok felkelni! - bújtam vissza a takaró alá. 
- Robert hívott, és aggódik érted. - lehúzta rólam a takarót és megcsókolt. - Megígértem neki, hogy még délelőtt hazaviszlek.
- Nem akarom látni azt a nőt! 
- Tudom, de muszáj beszélned vele, legalább hallgasd meg. 
- Jól van felöltözöm, - kimásztam az ágyból, de mielőtt beléptem volna a fürdőszobába, visszafordultam Jensonhez. - de ugye nem hagysz magamra? 
- Soha. - mosolygott bátorítóan. 

Még megreggeliztünk, vagyis inkább ő reggelizett, én nem tudtam enni, nem volt étvágyam, aztán a hazafelé úton végig az igazi édesanyámon járt az agyam. 
- Gondolod szeret? - kérdeztem Jensont.
- Biztosan, mégiscsak ő szült. 
- Annyi kérdésem van hozzá, de nem tudom képes leszek e nyugodtan beszélni vele, haragszom rá de nagyon, ugyanakkor szeretném megismerni, megérteni miért hagyott el. 
- Ennek örülök, Hercegnőm! - mosolyogva rám nézett és megfogta a kezem. - Hát akkor gyerünk. - mondta már a házunk előtt. 
- Itt maradsz? - kérdeztem félve. - Megígérted. 
- Itt leszek nyugi. - kisimított egy tincset az arcomból, majd bementünk a házba. Apa és Claudia már fent voltak, apa újságot olvasott, Claudia az ebéddel foglalatoskodott. 
- Jó reggelt! - köszöntünk egyszerre Jensonnel, erre mindketten felénk fordultak.
- Megnyugodtál kicsim? - kérdezte apa, mikor megölelt. 
- Jól vagyok apa, hol van az a nő? - néztem körbe a házban. 
- Éppen most érkezett, kimegyek elé. - megpuszilt apa majd kiment Elizabeth elé. 
- Sziasztok! - lépett be az ajtón, apa előtt. - Szia Eliza!
- Szia! - köszöntem neki kimérten.

Hogy egy kicsit oldódjon a hangulat, apáék laza beszélgetést kezdeményeztek Elizabethel. Én nem voltam ilyen jó kedvemben, szó nélkül ültem Jenson mellett. 
- Igen, igen, a kedvesem is versenyez. - mondta könnyeden mikor Jenson elmesélte neki mivel is foglalkozik. - Nagyon kedves fiúnak tűnsz, szép pár vagytok, látszik mennyire boldogok vagytok együtt. 
- Eliza és Jenson nem egy pár. - mindenkinek kikerekedett a szeme, Jens és én meg sem mertünk mozdulni, Claudia volt az aki helyretette a dolgokat. - Jenson az öcsém.
- És 10 évvel idősebb mint Eliza. - szólt közbe apa is.
- Manapság már nem a kor számít, de elnézést, nem tudtam. - szabadkozott Elizabeth. 
- Beszélhetnénk? - álltam fel és szülő anyámra néztem, aki készségesen  eleget tett kérésemnek.