A boxutca hercegnője - 18. rész
Izzadt a tenyerem, kitágultak a pupilláim és eszeveszett tempót diktált a szívem, amikor vacsora után Jenson megkérte a családot vagyis, a szüleimet és a nagyiékat, hogy pár percig még maradjanak az étkezőben, mert mondandója van. - Mondd miért marasztaltál bennünket? - nézett Jensre mosolyogva apa, ó apa ha megtudod, hogy hónapok óta együtt vagyunk nem fogsz mosolyogni. - Nagyon fontos dolgot szeretnénk mondani. - Mi ez a többes szám? - kérdezte ismét apa, anya pedig a tekintetéből ítélve talán már sejtett valamit. - Nem húzom az időt ...... - lélegzett mélyet Jenson, majd rám nézett, és vissza a társaságra. - Eliza és én együtt vagyunk. - pár pillanatos döbbent csend következett, mindenki kitágult szemekkel nézett ránk, szinte hallható volt ahogy az agyuk dolgozza fel a hallottakat. - Hogy mit csináltok? - fakadt ki elsőként apa, majd lassan kitolta maga alól a széket és felénk sétált, én automatikusan Jenson mellé léptem, ő pedig derekamra simított...