A boxutca hercegnője - 16. rész

Sziasztok! Örömmel jelentem sikerült megírnom A bh 16. részét! Remélem díjazni fogjátok néhány kis komival és tetszeni fog. Mint látjátok változott az oldal dizije, és kitettem egy szavazást jobb oldalra, felülre, nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Ezenkívül szeretném megköszönni az Érzelmek vihara 23. részéhez érkezett hozzászólásokat, jól estek tényleg. 

 A mondanivalóm még nem ért véget, sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de A boxutca hercegnője hamarosan véget fog érni, úgy döntöttem nagyon nem bonyolítom már túl Eliza és Jenson kapcsolatát, azonban, ez nem azt jelenti, hogy nem vár rájuk még bonyodalom, s, hogy együtt lesznek. Ez majd kiderül. De van jó hírem is, mivel látom mennyire szeretitek ezt a történetet és egy korábbi szavazáson (nem felejtettem el!) megszavaztátok, hogy legyen még Jensonos történet így kitaláltam nektek valamit, ami még igencsak gyerekcipőben jár, de dolgozom rajta, hogy amint véget és Abh már olvashassátok is. Lényegében ennyit szerettem volna mára, még annyit kérnék, hogy kövessetek bloglovinon, oldalt találjátok a gombot. Jó olvasást! (Ha annyi komit kapok ahány pipát akkor holnap hozok egy Érzelmek vihara részt :))

 

Idegesen tördeltem az ujjaim a taxiban, ami egyenesen nagyszüleim házához vitt. Amennyire vártam már, hogy újra lássam a szüleim, nagyszüleim annyira féltem az újratalálkozástól Jensonnel.Sosem értettem miért van az, hogy ha nagyon várunk valamit akkor az idő lassan vánszorog, ha viszont egy napot, eseményt elkerülnénk, hipp hopp itt terem. Ahogy befordult a taxi a hatalmas kertes ház feljárójára, nyílt is az ajtó, anya és Simone nagyi mosolyogva lépkedtek felém.
- Eliza, kicsim, végre itthon vagy! - tárta szét karjait anya, alighogy kiszálltam a taxiból.
- Sziasztok! - öleltem meg anyát, - Én is örülök, hogy itthon lehetek.
- Remélem maradsz is egy darabig! - nézett rám a nagyi felvont szemöldökkel, igazából nem terveztem el előre meddig maradok, mindez a Jensonnel való találkozástól függ.
- Még nem tudom, most egy hétig biztosan itthon leszek, aztán majd meglátjuk. - kipakoltuk a holmimat az autóból, kifizettem a sofőrt, majd célba vettük a házat, a hátsó kertből jött a hangzavar, ezért egyenesen kimentünk.
- Kislányom! - apa azonnal észrevett, és az unokatestvéreim is.
- Szia apa. - ő nemcsak megölelt hanem fel is emelt a levegőbe, hiába mindig is tudtam, hogy apának én vagyok a legfontosabb a világon, mindig ki is mutatta. - Mit csináltok? - érdeklődtem a nagy "Újra látunk de örülünk" köszöntések után.
- A kertet díszítjük, a nagyi itthon szeretne ünnepelni. - sóhajtotta Nikki.
- Értem, és mit segíthetek? - kérdeztem csípőre tett kezekkel. 
- Előbb talán pakolj ki. - parancsolt rám anya, majd elindultam a ház felé, de még utánam kiabált. - Nikkivel osztoztok a szobán. - mosolyogva bólintottam, anya régi szobája nagy volt így kényelmesen elfértünk, még úgy is, hogy egy ágyban kell aludnunk, és szerettem Nikkivel beszélgetni, teljesen jól elvoltunk, gyorsan felcipeltem a bőröndömet, majd átvettem egy rövid nadrágot és topot, mert nagyon meleg volt odakinn. 
- A többiek mikor jönnek? - érdeklődtem Sarah nénikémtől a lampion fára akasztgatása közben.
- Megék bármelyik pillanatban jöhetnek, - nézett rám. - Jensék pedig majd csak a fogadásra jönnek, holnap.  
- El, még nem is dicsértem meg a hajad. - ugrott közénk Nikki, és beletúrt a hajamba. - Szuper lett. 
- Köszi. - mosolyogtam rá. 
- Én is gondolkodtam rajta, hogy befestetem, de Deniel nem preferálja az ötletet. - fintorodott el. 
- Igaza is van, gyönyörű hajad van Nikki, ne rontsd el. - kicsit mindig is irigyeltem unokanővérem gyönyörű halványvörös hajszínét, a természet ilyen csodakoronával ajándékozta meg, ő meg befestetné. Ehhez hasonló kis beszélgetésekkel telt a délután, azért persze voltak komolyabb és számomra kissé kellemetlen pillanatok, mikor a, hogylétemről és a baba miatti összeomlásomról kérdeztek, de mindent összevetve jó délután volt és nagyon örültem, hogy újra a családommal lehettem. Nyugodtnak viszont egyáltalán nem voltam nyugodt,  holnap jönnek Jensonék, a fogadásra, de kik? Jenson és Jessica, biztos, hogy vele jön, ezer százalék, te jó ég, nem fogom kibírni, hogy kéz a kézben besétálnak, nagyi barátnői meg majd sorra kérdezgetik mikor lesz az esküvő, és mikor jönnek a kis trónörökösök. Hmm ....... a kis trónörökösök, ha tudnák, hogy az első kis Jenson már megfogant, csak éppen Isten nem kívánta, hogy megszülessen. Az elmúlt időszakban míg New Yorkban azon ügyködtünk Chloéval, hogy beinduljon a kis üzletünk, és minél sikeresebbek legyünk, eszembe sem jutott a baba, pedig mostanra már egész szép kis pocim lenne. Gyorsan odaléptem az ágyhoz és lekaptam a kis kerek párnát, majd a topom alá dugtam, Nikki fürödni ment és ahogy ismerem egyhamar nem jön vissza, főleg, hogy azt mondta Deniellel beszél telefonon.
- Körülbelül ekkora lennél már. - simogattam a pocakom, miközben a szekrényajtó tükrében nézegettem magam, és meg kell valljam egészen jól áll ...... na a pocak. - Te jó ég, még a neveden sem gondolkodtam, gondolkodtunk apával. - ahogy így beszéltem a topom alatt lévő párnához, egyrészt teljesen bolondnak másrészt végtelenül szomorúnak éreztem magam. 
- Eli ..... mit csinálsz? - hirtelen nyílt ki az ajtó, s jelent meg apa, próbáltam kivenni a párnát, de már nem volt időm. 
- Én ... csak ..... csak. 
- Jól vagy? - lépett hozzám egészen közel. 
- Csak kíváncsi voltam, hogyan állna ..... a pocak. - próbáltam megereszteni egy mosolyt, de ezzel egy időben legurult egy könnycsepp is, apa aggódva nézett és ölelt át. 
- Kicsim. - ahogy ölelt, simogatta a hátam én pedig úgy kucorodtam hozzá ahogyan kislányként ha bánatos voltam. - Természetes, hogy fáj a baba elvesztése, de ...... én azt hittem sikerült túltenned magad rajta. 
- Én is.... - szipogtam apa nyakába, közben az ágyra húzott és úgy vigasztalt. Apa nem faggatott nagyon, azt hittem pedig, hogy majd előhozakodik az apa kilétével, mikor megnyugodtam ő lement, én pedig Nikki után elvonultam a fürdőbe. Jól esett kicsit áztatni magam, próbáltam kikapcsolni az agyam.

- Tyűűha, de csinik vagytok. - dicsért meg Gery mikor lementünk hozzájuk a földszintre. A fiúk már kicsípve, illatosan sorakoztak, anya és a nénikéim még a nagyit csinosították, a vendégek érkezéséig már csak percek voltak és még Jenson sem érkezett meg.
- Köszi. Ti is jól néztek ki. - még ellenőriztük az asztalokra kipakolt italokat, ételeket, majd Sarah néni férje, Tim még utoljára eligazította az estére felbérelt pincéreket. Nem valami nagy hacacáréról volt szó, csupán egy egyszerű körülbelül 50 fős fogadásról, amire a nagyiék közeli barátai és rokonai lettek meghívva. - Ejha nagyi. - mindenki elcsodálkozott milyen szépen kicsípte magát Simone nagyi, a hétköznapokon sem hanyagolja el magát, de most, gyönyörű volt. Elsőként mi a családja köszöntöttük fel az ünnepelteket, még mielőtt a vendégek megérkeztek. Aztán sorra nyílt az ajtó és ismeretlen-ismerős arcok lepték el a Button ház hatalmas udvarát. Úgy láttam a nagyszüleim tényleg nagyon boldogok voltak, viszont mikor megjelent legkisebb gyermekük is, Jenson talán akkor lett teljes a boldogságuk. A szívem felugrott a torkomba amikor megpillantottam, iszonyatosan jól nézett ki, legszívesebben azonnal a nyakába vetettem volna magam, de nem tehettem. Igyekeztem lenyugtatni magam, míg ő köszönti a vendégeket és a családot, természetesen Jessica végig mellette állt és szorongatta, hol a kezét, hol a karját. Nem tudtam levenni róla a pillantásom, és ő is sűrűn felejtette rajtam a tekintetét, amelyből tisztán kiolvasható volt a vágyódás. 
- Szia! - az italoknál álltam mikor mellém lépett. 
- Szia! - rettentő ideges voltam, szerencsére Jessicát feltartotta Meg nénikém így tudtunk kettesben beszélgetni, ami igencsak ránk fért. 
- Hogy vagy? - semmi ölelés, puszi, csak a formalitás.
- Jól, köszönöm ...... és te? - pillantottam rá. 
- Megvagyok. - megrántotta a vállát és elnézett az emberek felé, akik tőlünk kicsit távolabb egymás társaságának örültek. 
- ........... - jó sokáig álltunk egymás mellett csendben mikor aztán már nem bírtam tovább. - ....... beszélnünk kell!
- Tudom. - sóhajtott. 
- Bemegyünk? - veszélyes nagyon veszélyes, de odakinn mégsem beszélhettük meg a viszonyunkat. A halk zene még a házba is behallatszott, kellemes volt, nyugtatólag hatott az emberre .... általában, de most a szívem olyan hevesen dobogott mint amikor Jenson először megcsókolt. Egészen nagyapa irodának mondott szobájáig csendben mentünk, aztán ahogy ránk csukta az ajtót magához rántott. Ott álltunk ölelkezve és csak néztük egymást, majd hirtelen ...........