Csak veled

Sziasztok! Először is utólag szeretnék két nagyszerű embernek is  Boldog születésnapot kívánni ezzel a résszel! Andynak, mert csodálatos olvasó, és közös kedvencünknek Fernando Alonsonak. (Bocs a késésért :)) Ahogy azt már írtam jelentketem egy novellaversenyre, ahol sajnos nem ért el helyezést a novella, ennek ellenére közzéteszem, remélem nektek tetszeni fog. Még annyit, hogy mostantól a történeteket a pilóták képeire kattintva érhetitek el, tehát ha az Érzelmek vihara korábbi részeit olvasnátok Seb képe alatt tehetitek ezt meg. :) Jó olvasást hozzá, és feltétlen számítok a véleményetekre!! Szép napot!

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer függő leszek, főleg egy férfié, most mégis itt ülök az autómban - amit ő vett nekem a 28. szülinapomra, még márciusban - az Ő svájci otthona előtt, és olyan hülyén érzem magam. Nagyon hülyén. Annyi lehetőségünk volt, mi valamiért mégsem éltünk velük sosem, amikor ő volt éppen szabad, nekem volt pasim és fordítva, mondjuk az nagyban megnehezítette az életünket, hogy 5 évig házasságban élt, azt, hogy szétromboljak egy házasságot sosem tenném, és a nagyim sem bocsájtaná meg........ Szóval, Fernandoval már ezer éve ismerjük egymást, szomszédok voltunk, vagyis a szüleink még mindig azok, nem tudom miért de kicsi korunk óta jól kijöttünk, és ahogy ő én is imádtam gokartozni, talán az autók szeretete hozott ennyire össze minket. És bár ő a középsuli után/alatt egyfolytában versenyekre járt mindig kapcsolatban voltunk, mindenről nekem számolt be elsőként,  mindent tudtunk a másikról, rajongásig imádtuk egymást, baráti ölelésen, arcra puszikon kívül azonban sosem történt köztünk semmi több. És ez így volt helyes és tökéletes, azt hiszem ahogy én ő sem tekintett potenciális barátnőként, csak haverként/húgaként nézett rám. Mikor 2005-ben megismerkedett Raquellel mellette voltam, és a lánnyal is remekül kijöttem, imádtam őket nagyon szépek voltak, az esküvőjükben olyan buzgósággal, örömmel segédkeztem mintha az enyém lett volna, és amikor 2011 decemberében elváltak akkor is mellette voltam. - Gyerünk Shei, menni fog. - lehunytam a szemeim és egy mély levegőt vettem, azt gondoltam mindez segíteni fog, hogy megnyugodjak és bátrabban nézzek szembe elsősorban saját érzéseimmel, másodsorban pedig legjobb barátommal akit már nem csak mint barát szeretek. Szaporán pakoltam egymás elé a lábaim, nehogy meggondoljam magam, annak ellenére, hogy tudtam Fer biztonsági kódját és zavartalanul beengedtem magam ezelőtt mindig, most csengettem, ahogy egyre erősödtek a léptek a szívem hangosan dübörgött és izzadt a tenyerem.
- Sheila! - magam sem tudom miért döbbenten álltam a kapuban, miközben a szőke lány kedvesen mosolygott rám és beengedett.
- Sz..szia ... Dasha. - de miért lepődtem meg, együtt vannak, együtt élnek, szeretik egymást, jajj Shei már megint hülyeséget csinálsz, minek jöttél ide???? Efféle gondolatokkal és önmagam szidalmazásával öleltem meg Dashát, majd követtem a házba. 
- És mi újság veled? - kérdezte mosolyogva. 

- Semmi különös, - rántottam vállat, tudod Dasha szerelmet vallani jöttem a pasidnak, mit szólsz? - hiányoztatok már, régen láttam Nandot. 
- Ő is hiányolt már, nemrégen beszéltünk rólad. 
- Valóban? - az utolsó szavainkra meg is érkeztünk a hatalmas nappaliba, ahol kedvenc spanyolom heverészett a kanapén, ám mikor látta, hogy közeledünk feltápászkodott és kitárt karokkal, nagy mosollyal közeledett felénk.
- Hiányoztál. - olyan jól esett a karjaiban lenni, ha csak pár pillanatig is, érezni teste melegét, a parfümöt ami bőre finom illatával  keveredett. - Gyere ülj le. 
- Sheila, éppen pizzát akartunk rendelni, eszel velünk? - kérdezte Dasha miközben a telefonjával babrált. 
- Én ... igazából csak azért jöttem .... - basszus én erre képtelen vagyok, itt ül előttem az a férfi akibe halálosan szerelmes vagyok, de sajnos erre csak nemrégen jöttem rá, nem tudom elképzelni nélküle az életem, amikor Joséval szakítottunk - három napja - ő tette világossá számomra mit is érzek valójában. A vita hevében a fejemhez vágta az összes sérelmét ami kapcsolatunk alatt érte, amikor magamban összegeztem rájöttem, hogy a sok kicsi problémának ami a szakításunkhoz vezetett van neve, Fernando Alonso. Akkor értettem meg, hogy az elmúlt években azért éreztem valami megmagyarázhatatlan űrt belül és azért ment tönkre minden kapcsolatom három hónap után mert már régóta a legjobb  barátomba vagyok szerelmes. Másfelől pedig kedvelem Dashát, kedves lány, aki sosem bántott és látszik mennyire szereti Fernandot. - ...... szakítottunk Joséval. - ők még nem tudták, az elmúlt napokban nem beszéltünk és kellett nekem is idő, hogy helyretegyem az érzéseimet, amik bevallásához gyáva vagyok, mint kiderült. 
- Micsoda? - kerekedtek el a lány szemei. - Mikor?
- Jól vagy? - húzott maga mellé szorosan Fer és átölelte a derekam, ha tudta volna, hogy a könnycseppek e mozdulata hatására folytak végig arcomon és nem a szakítás miatt .......... 
- Hétfőn. - szipogtam és teljesen Fernando karjaiba bújtam, megállás nélkül szidtam magam, az egyik felem tudta, hogy ha boldog akarok lenni ebben az életben akkor be kell neki vallanom, hogy szeretem, a másik részem pedig nem akarta tönkretenni a kapcsolatukat Dashával. Ráadásul a félelem is bekerített, mert mi van, ha bevallok neki mindent és vége a barátságunknak, na azt aztán tényleg nem bírnám elviselni. 

Nagyon kedvesek voltak velem, miután megnyugodtam és kihozták a pizzát elfogyasztottuk, és Fer felajánlotta, hogy maradjak néhány napot, amit én balga módon elfogadtam. 
- Jó reggelt. - még mindig kételyek közt lépkedtem be a konyhába, ahol csak Fernandot találtam edzős ruhában, csurom vizesen, olyan volt mint aki körbefutotta a Földet. 
- Szia! - ahogy meghallotta hangom megfordult és hatalmas mosollyal köszöntött. - Hogy aludtál? 
- Jól. - válaszoltam tömören. - Dasha?
- Hazament. - lazán támaszkodott a pultnak miközben talán kávét ivott, a bögrébe nem láttam bele, de az illatok erre utaltak. 
- De nem miattam? - Shei, hülye kérdés, miért miattad ment volna el, ha azt remélem összevesztek, gonosz vagyok? 
- Nem, az egyetem miatt. 
- Nem akartál vele menni? 
- De mentem volna, viszont, hogy itt vagy változott a terv. - vigyorgott rám. 
- Sajnálom, hogy bepofátlankodtam. - fintorogtam rá kedvetlenül, sejtettem, hogy csak húzni akarja az agyam és nem megsérteni szándékozik, ismertem már.
- Engesztelés képen főzhetsz nekem ebédet. 
- Őőőő ..... főtt csiga egy kis fokhagymapürével megfelel? - egy nagyon régi közös "főzőcskézésünk" eredménye jutott eszembe, még az ő kertjükben  játszadoztunk körülbelül 5 éves lehettem, ő pedig 9, amit találtunk mindent megfőztünk. 
- Úú, - fanyalgott és megrándult arca az emlékre - inkább rendelek valamit. 
- Vagy főzhetnél tésztát. - ajánlottam, abban nagyon jó.
- Vagy te paellát. - emelte meg szemöldökét és a mosolyomból rájöhetett, hogy egyet értek vele. 

A délelőtt nagyon jól telt, míg ő a konyhapultnál laptopozott, addig én nekiláttam az ebédünknek, őszintén mondom, jó volt kettesben lenni vele, ez már nagyon hiányzott. Azt, hogy Dasha hazautazott égi jelnek vettem, és úgy döntöttem ebéd után színt vallok, addig pedig gyűjtöm a bátorságot és mivel nem tudom, hogyan fogadja majd kiélvezem, hogy vele lehetek. 
- Ez isteni volt. - sóhajtott fel jól lakottan miután elpusztította az összes ételt a tányérjáról. 
- Köszönöm....Szerencse, hogy van mosogatógéped és nem kell mosogatnod. 
- Ha-ha-haaa.- miután bepakoltunk a mosogatógépbe és elindítottuk azt, betelepedtünk a nappaliba, imádtam ezt a helyet, tágas volt és elegáns, egy hatalmas üveg-toló ajtón át lehetett kilépni az udvarra, most ez az ajtó félig nyitva volt, a hófehér földig érő függönyt

pedig kecsesen lebegtette a svájci nyár szele. 
- Nem mondod, hogy kitetted ezt a képet .... szörnyen festek rajta. - a kép amin én hát ... vicsorgok (fogalmazzunk így, mert mosolygásnak nem igazán lehet azt nevezni) az ajtó melletti gyönyörű szép antik hatású kis komódon  kapott helyet, a 28. szülinapomon készült, anyáéknál, és ahogy látom Fer nem törölte ki telefonjából ahogy kértem. 
- Pont ezért tettem ki, kell valami ami elijeszti a betörőket. 
- Olyan hülye vagy. - bokszoltam a vállába, majd mellé heveredtem a kanapéra, bekapcsolta a tévét amiben valami film ment, akciófilm, amit gyűlölök, nem tudta lekötni a figyelmem, de jelenleg egy szerelmes film sem érdekelt volna, csak őrá tudtam koncentrálni és arra, hogy itt ül mellettem és az én esélyem, lehetőségem az ez a pillanat. /-Sheila szedd össze magad, gyerünk, gyerünk, most vagy soha, valld be neki mit érzel iránta,  legrosszabb esetben elveszíted, de ez nem történhet meg, mert tudod, hogy Fer szeret annyira, hogy soha nem fog elhagyni.-/bíztattam magam, újabb nagy levegő és teljes testemmel felé fordulva ültem fel a kanapén. - Fer, Szeretlek! 
- Én is szeretlek Shei. - mosolygott rám, de nem igazán értette meg mondanivalóm lényegét ahogy észrevettem, éppen ezért, hogy megvilágosítsam egészen közel hajoltam ajkaihoz és megcsókoltam, egy apró, rövid kis csókot akartam adni neki, de a vágy elragadott, ő pedig nem tiltakozott, valószínűleg a meglepettség miatt. 
- Saj...ne haragudj. - mikor elváltak ajkaink és eljutott a tudatomig mit tettem rá sem mertem nézni, idegesen pislogtam körbe a nappaliban. 
- Ez..ez mi volt? - értetlen és zavarodott volt a hangja. 
- Én - hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam és kiszaladtam a házból. - sajnálom. 

- Sheila! ..... Shei! - a medence melletti füves részen rogytam le, pár pillanattal később meghallottam a közeledő hangot, a szemem sarkából láttam ahogy mellém ül. 
- Sajnálom ... - ingattam a fejem szégyenkezve és potyogó könnyekkel. - nem ... nem tudom miért ..... most. 
- Én azt hittem mint barátot szeretsz. - motyogta.
- Úgy is volt, vagyis - félve emeltem rá a pillantásom. - talán mindig többet éreztem irántad, nem tudom. 
- Hogy, hogy többet éreztél? - kérdezte döbbenten.
- Fer, mindig úgy tekintettem rád, mint egy Istenre, ..... de esküszöm, soha eszembe sem jutott, hogy lehetne köztünk bármi is. 
- Akkor mi ez a hirtelen beismerés? 
- José nyitotta fel a szemem, - vallottam be az igazat. - azért dobott ki mert szerinte keveset foglalkoztam vele, állandóan veled voltam elfoglalva ....
- De alig találkoztunk az elmúlt hónapokban. 
- Igen tudom, de ..... szinte állandóan a twitteredet bámultam, merre jársz, mi van veled és mindig rólad beszéltem - így utólag már belátom, hogy teljesen igaza volt Josénak és  nagyon betegesen viselkedtem. - kibírhatatlan voltam ha nem hallottam felőled, ha pedig beszéltünk utána teljesen kivirultam. 
- Hm. 
- Nagyon csúnyán kiosztott. - utaltam exemre.
- De ... mégis mióta? - ingatta értetlenül a fejét.
- Nem tudom, tényleg nem tudom, talán gyerekkorunk óta. - gurult végig egy könnycsepp az arcomon, már előre féltem következő kérdésemtől. - Fer, most mi lesz? 
- Nem tudom Sheila, nem tudom. - átlényegülve, póker arccal állt fel és indult vissza a házba. 
- Nem akarlak elveszíteni ....... - csak veled vagyok egész, csak veled lehetek boldog, mindegy miképp vagy jelen az életemben, de nélküled nem lenne értelme semminek. 

Óráknak tűnő percekig ültem a fűben zokogva, majd mikor elapadtak könnyeim besétáltam a házba, Fernandot nem találtam semerre, így felmentem a szobámba, hogy összepakoljam a holmimat. Most, hogy így összekuszáltam a dolgokat, és teljesen feleslegesen szerelmet vallottam neki - mert nem fogja miattam elhagyni Dashát, és csak húgaként szeret ez biztos - a legjobb döntés az lesz ha hazamegyek. Lent a nappaliban találtam papírt és tollat, írtam neki néhány sort;

Drága Fer,

sajnálom, hogy csak úgy megcsókoltalak és sajnálom, hogy beléd szerettem, de az érzéseimnek nem tudok parancsolni és most már nem is akarok! Szeretlek Fernando, mindennél és mindenkinél jobban,  tudom, hogy ezzel a vallomással talán örökre tönkre tettem azt a csodálatos kapcsolatot ami köztünk volt.Sajnos túl későn jöttem rá, hogy én CSAK VELED lehetek boldog. Vigyázz  magadra és légy boldog Dashával. 

Sheila

A levelet jól látható helyre a kis asztalra tettem, aztán elhagytam a házat. Patakokban folytak a könnyeim ahogy kiléptem a kapun, vacilláltam, hogy taxival indulok a reptérre, hiszen az autót mégiscsak tőle kaptam, aztán arra jutottam, hogy nem hagyom itt az utolsó kézzel fogható emlékem tőle. Jó gyors tempóban hajtottam a reptérre, ahol a 8 órakor induló Barcelonai járatra foglaltam helyet magamnak. 

- § - 

Három napja vagyok a szüleimnél, ennyi ideje jöttem el Svájcból, és ennyi ideje tettem tönkre egy gyermekkori barátságot. Itthon senkinek nem mondtam semmit, illetve a szakítást Joséval elmeséltem, így a kisírt szemeim és a rossz hangulatom betudták mindennek. 

- Shei gyere, keresnek. - kiabált fel az emeletre az öcsém, ahogy kiléptem a szobámból hallottam, hogy anya nagyon magyarázza valakinek, hogy az elmúlt napokban mennyire rossz volt a kedvem, alig ettem és szakítottunk a barátommal. Szem forgatva lépdeltem a lépcsőn lefele, de majdnem visszafordultam amikor meghallottam a látogatóm hangját, nagyon is ismerős volt a hang és a szívem is azonnal tudta kié, mert nagyot dobbant. De miért jött ide? Biztosan azért, hogy megmondja utál és soha többé nem akar látni, vagy elviszi a kis autóm. Szuper! 

- Szia! - sajnos nem tudtam visszamenekülni a szobámba mert Fernando észrevett.   

- Szia! 

- Sheila, beszélhetünk? - a gyomrom felugrott a torkomba, hányni tudtam volna, s legszívesebben leástam volna magam a föld mélyére, de csak bólintottam egy haloványat és elindultam a konyhába. Anya vásárolni indult, apa dolgozott, az öcsém pedig eltűnt valamerre, tehát ott nyugodtan tudunk beszélni. 

- Innál valamit? - léptem a szekrényhez poharakért.

- Nem. - csóválta a fejét, majd megtámaszkodott a konyhapulton. - A történtek miatt jöttem. 

- Sejtettem. - kortyoltam az italomba.

- Nézd Sheila, engem nagyon váratlanul ért az a csók, meglepett, nem gondoltam volna soha, hogy így érzel irántam.
- Én sem így terveztem, elhiheted. - válaszoltam unottan. 
- Anyukádnak igaza volt. - jegyezte meg, majd végignézett elég látványosan, a tekintete harag helyett inkább aggódó volt.
- Ha arra gondolsz, hogy teljesen kikészültem a Joséval való szakítás miatt, akkor tévedsz. Mert nem amiatt vagyok ilyen állapotban. 
- Gondoltam...... Figyelj, meg kell beszélnünk.....a helyzetet.
- Mielőtt bármit is mondanál, szeretném ha tudnád, hogy nem akartam tönkretenni a barátságunkat, nem akartam, hogy megutálj.... 
- Nem utállak, - megkerülte a pultot és elém lépett. - a csókkal nagyon összezavartál, mert azelőtt soha nem gondoltam rád .... úgy. Ahogy mondtad, talán már gyermekkorunk óta többet érzel irántam, talán mindketten többet éreztünk mindig is, de mert féltettük a barátságunkat nem mertük ez bevallani, még önmagunknak sem. - meglepetten néztem szépséges barna szemeibe, miközben az enyémekből már csorogtak a könnyek, észre sem vettem, hogy szinte összeér orraink hegye, kezei pedig a derekamra simultak.
- E...ezt most ho...- makogtam. 
- Szakítottam Dashával. - lépett egyet hátra nagy sóhaj kíséretében. 
- Mi ... miért? 
- Shei, nem egyértelmű, az előbb vallottam be, hogy én is szeretlek. - forgatta meg látványosan a szemeit, én pedig boldogan ugrottam a nyakába, ajkam azonnal övére tapasztottam, amit szenvedélyesen viszonzott. 
- Szeretlek! 
- Én is szeretlek! - finom csókokat váltva, ölelkezve, mosolyogva álltunk még a konyhában percekig, aztán elindultunk a szobámba. - Most akkor mi lesz? Jössz velem Svájcba? 
- Naná. - simultam hozzá már az ágyamban. - Oda megyek ahová csak szeretnéd, a boldogságom, az életem Csak veled lehet teljes. - szerelmesen rámosolyogtam, majd váltottunk egy nagyon hosszú szerelmes csókot.