A boxutca hercegnője - 17. rész

Sziasztok! Én magam sem értem mi van velem mostanában, de mintha nem lenne minden rendben :( nem fizikálisan valami baj van az energiáimmal, mert alig bírok megírni egy normális részt, ez nem csak erre a történetre vonatkozik, hanem az Új életre is. Talán a meleg az oka. Na mindegy, mivel ilyen gyorsan kaptam 7 komit, aminek nagyon örülök és imádlak érte benneteket, meghoztam A bh új részét, már rég jelentkeztem vele ezért is ez jön, és az Érzelmek vihara még nincs kész teljesen. Remélem azért ennek is örültök és megtámogattok a véleményetekkel. Az Érzelmek viharával igyekszem és talán holnap tudnám is hozni ;) de ez megint csak rajtatok fog múlni.Jajj és hoztam nektek egy nagyon cuki képet Sebiről, írtó aranyos szerintem (Tudom, hogy nem ehhez a történethez kapcsolódik, nézzétek el nekem) <3. További szép napot és jó olvasást kívánok!  

Jó érzés volt Jenson karjaiban lenni újra, megint azt a szerelmet és boldogságot éreztem mint mielőtt a sok szörnyűség történt volna velünk. Mire bármit is reagálhattam volna, ő derekamnál fogva vont magához még közelebb, a tekintete fogva tartotta enyémet, ajkai rá találtak ajkaimra. Eszméletlen csókot adott, ilyet eddig soha nem kaptam tőle, talán a hosszú idő amit külön töltöttünk, a mögöttünk hagyott rossz dolgok és a telefonhívása miatti feszültség is benne volt a csókban. A beszélgetés elmaradt, mert egyre jobban belemelegedtünk a csókba, olyannyira, hogy Jenson egy hirtelen mozdulattal felemelt és felültetett az íróasztalra.
- A...nyira....hiányoztál. - zihálta a csókok közben.
- Te....is...Jens.....szeretlek.... - próbáltam érthetően kiejteni a szavakat, miközben már a nyakkendőjétől megszabadítottam és éppen az inge gombjait babráltam. A nyakam, az ajkam csókolta, a keze pedig ismerős és gyengéd mozdulatokkal siklott a combomon és a derekamon végig.
Amikor már teljesen elvesztettük józanságunk, az asztalon ülve magamba fogadtam. Nem telt el néhány perc amikor édes kis légyottunk legszebb pillanatához érkeztünk. Legbelül szidtam magam, amiért akkor elmenekültem, és nem néztem szembe a szüleimmel, és magammal, mert csak én voltam az akadálya a boldogságomnak ez biztos. Jenson szeret, és én is őt, a világon semmiben nem vagyok olyan biztos mint ebben.
- Most mi lesz? - nézett fel rám, elégedett és boldog mosollyal, éppen az ingét gombolta vissza.
- Nem tudom, - végigsimítottam a ruhámon, majd a hajamon végighúztam az ujjaim és elé léptem. - csak abban vagyok biztos, hogy ....... még egyszer nem akarlak elveszíteni. Szeretlek.
- Én is szeretlek! - vont magához egy csókra. - Beszélnünk kell velük. - biccentett az ajtó felé.
- Tudom, de ..... még ne ma.
- Ahogy akarod, hercegnőm. - mosolygott rám szerelmesen, majd kivezetett a helyiségből, a házban még kéz a kézben, aztán ahogy a kertbe vezető folyosóra értünk szétváltak ujjaink. - Kérsz valamit inni?
- Igen. - nem tudom, hogy észrevették e, hogy eltűntünk, mindenesetre a vendégek és a család ugyan úgy cseverésztek ahogy eltűnésünk előtt. - Nem beszéltünk. - néztem rá mindent tudó elégedett vigyorral.
- Nem? Azt hittem a beszélgetésnek az az egyik célja, hogy megoldja a problémákat, és köztünk minden rendben van. - tudtam, hogy csak színészkedik és ő is tudja, hogy meg kell beszélnünk a baba ügyet.
- Igen, minden rendben van, de ...... - lehajtottam a fejem, a poharammal kezdtem el játszani. - sajnálom, hogy .... elmenekültem. Én magam sem tudom miért tettem.
- Megértem, fájt és rossz volt, hogy egészen New Yorkig szöktél, de a lényeg az, hogy most már itt vagy. - simított végig a karomon. - És velem maradsz.
- Igen.
- Szia Eliza. - hirtelen jött a hang, azt sem tudtam, hol vagyok, teljesen el voltam varázsolva, ez az egész, hogy Jens és én újra együtt, több mint csodálatos.
- Sz...szia Jessica! - próbáltam rámosolyogni mikor megtaláltam a hangomat.
- Jól vagy? Sajnálom a .....
- Köszönöm. Igen most már - ingattam a fejem. - mondhatjuk, hogy kihevertem.
- Jens, a nénikéd keresett.
- Mimmi néni? - mosolygott az én hercegem, majd egy utolsó pillantást küldött felém mielőtt Jessicával az említett felé indultak.

Egyedül maradtam az italommal, hosszasan néztem a vendégeket, Jensont és Jessicát. Rossz volt, hogy az ő kezét fogja, az ő derekát öleli. Bár tudtam, hogy ez csak a közönségnek szól, de akkor is fájt. Amikor meguntam az egyedüllétet csatlakoztam anyáékhoz, Mimmi néni már őket szórakoztatta. Ahogy hozzájuk léptem azonnal megölelgetett és belekezdett a már nagyon unalmas kérdéseibe, hogy mikor megyek már férjhez és lesznek gyerekeim. 'Jajj Mimmi néni ha tudná ' sóhajtottam magamban, majd illedelmesen sóhajtottam. Csak a nagyon szűk család tudott a vetélésről, és ebbe a szűk rétegbe Mimmi néni már nem tartozott bele. A vendégsereg éjfélre oszlott fel, mi még némileg összepakoltunk sem a nagyi sem a nénikéim és anya sem tud úgy aludni ha nincs rend, én mondjuk tudtam volna, majdnem leragadtak már a szemeim.
- Jó éjszakát! - mindenki elvonult a szobájába, Jensonnel csak egy óvatos pillantást váltottunk majd mentem a szobámba.

- Végre! - éppen a mosókonyhában pakoltam a mosógépbe a szalvétákat és terítőket, mikor ajtócsukódás, kar a derekamon, megfordultam és Jenson pislogott rám.
- Örülök, hogy megtaláltál! - tettem szemrehányást neki mosolyogva, és nyaka köré fontam karjaim. -Jessica elengedett?
- Aha. - vigyorgott. - Kint van Claudiával.
- Remélem anya valami hosszú munkára fogta be. - huncut mosoly után váltottunk egy forró csókot. - Jens, mikor dobod ki Jessicát?
- ....... - nagy sóhajjal hátrált egy picit. - Eliza, ha szakítok vele megígéred, hogy nem titkolózunk tovább?

- Hidd el én is utálok hazudozni és titkolózni, csak nehéz, félek eléjük állni. De tudom, hogy az a leghelyesebb és ha vigyázni akarunk a szerelmünkre meg kell tennünk. – bólogattam.

- Még  ebéd előtt beszélek vele. – adott még egy hosszúra sikeredett édes csókot. – Sőt most beszélek vele.

- Szemét vagy Jenson, gyűlöllek! – szipogta dühösen Jessica miközben a bőröndjeit cibálta le a lépcsőn,  az egész család összegyűlt a hangzavarra, én a háttérből figyeltem mi történik. Bár szívesen álltam volna Jens mellett, mégsem szerettem volna, ha így tudják meg mi van köztünk, ha a lány meglát biztosan világgá kürtölné.

- Jess, kérlek nyugodj meg!

- Miatta van igaz? Hányszor csaltál meg vele? A gyereke is tőled volt. – köpte a szavakat, majd kicsörtetett a házból, meg sem várva a választ, de minek is várta volna meg hiszen tudta ő jól azt.

- Fiam, mi volt ez? – kérdezte nagyapa.

- Nem volt egyértelmű?  - zuttyant a fotelba a hercegem.  – Szakítottunk….tam vele.

- És mi volt ez amit a fejedhez vágott? Miféle gyerekről beszélt.  – most a nagyi faggatózott.

- Azért szakítottam Jessicával mert – felállt a kanapéról és rám függesztette tekintetét. – másik nőt szeretek, akitől  ……… majdnem született egy gyermekem.

- Ki az a nő? Hol van? – először megdöbbentek, de aztán a nagyiban előjött a tisztesség és a Jessica iránti szeretet.

- Nem mindegy anya? Felmegyek a szobámba. – biztosan megviselte ez a dolog a barátnőjével és a családdal, legszívesebben futottam volna hozzá és világgá kiabáltam volna, hogy én vagyok az a lány, de még nem lehetett. A családnak elég volt mára ennyi cirkusz, majd ha csillapodnak a kedélyek jön a folytatás.

Az elkövetkező két napot még otthon töltöttem és Jenson is, ez amolyan meghosszabított ünneplés volt. A kettőnk közti kontaktus csupán néhány röpke-lopott pillantásból állt, nem erőltettem rá magam, biztos voltam benne, hogy kell neki egy kis magány, hogy végiggondolhassa a történteket, és ha úgy gondolja majd keres. A nagyi mióta megtudta, mi volt a szakítás igazi oka egyfolytában ezen lovagol, aztán persze anya és a nénikéim is elkezdték a találgatást, most éppen az egyik csapattag miatt szakítottak .......

- Jól vagy? - Jens egyedül kuksolt a szobájában, illetve tévét nézett, mikor benyitottam hozzá. 
- Aham. 
- Nem zavarlak? 
- Nem, gyere csak. - felült és az ágytámlának döntötte a hátát, majd ahogy mellé ültem az ágyra karjaiba húzott. - Ne haragudj rám az elmúlt napok miatt. Muszáj volt egy kicsit gondolkodnom. 
- Tudom, ezért is hagytalak békén. - mosolyogtam rá, ő pedig adott egy csókot, ami nagyon jól esett. - A nagyiék nagyon tudni akarják kivel csaltad meg Jessicát. - sóhajtottam.
- Tudom ........ de nem csaltam meg. - jelentette ki magabiztosan. 
- Vég.....
- Nem, Jessica volt hivatalosan a barátnőm, de te vagy a szerelmem, ergo .... - felhúzott szemöldökkel nézett rám várva megvilágosodásom.
- Engem csaltál meg. - mondtam ki sunyi mosollyal, mert nem haragudtam rá. - Mondhatom szép. 
- De megbocsájtod nekem, ugye??? - lassan eldöntött az ágyon és érzéki csókcsatába kezdtünk.
- Hááát .... - hosszasan csókolóztunk, nem mondom, hogy nem kívántam mert nagyon is, de magamnál kellett lennem, nem engedhettem a vágyaimnak, így nehezen de megszakítottam a csókot és kimásztam alóla. Mikor már kellő távolságra voltam tőle, az ágy szélén, belekezdtem monológomba. - Figyelj, szeretném ha komolyan bevallanánk mindent. 
- Most? 
- Igen .... nem .... de, ajj - zavarodottan csaptam az ágytakaróra, ő pedig értetlen nagy szemeket meresztett rám, nagy levegő után higgadtabban folytattam. - szóval, ha úgy érzed, hogy túl vagy ezen a Jessica dolgon és velem is komolyan gondolod, akkor beszélhetnénk a .... családdal.
- Minél előbb annál jobb, igaz? - esett gondolkodóba. - Hercegnőm,- jött egészen közel hozzám, én pedig belecsimpaszkodtam a karjába, mert nagyon az ágy szélén térdeltem és féltem, hogy leesem. - tudom, hogy csak téged szeretlek, veled akarok lenni, nem szeretem Jessicát. - kaptam egy csókot bizonyíték képen. - Este? 
- Ma? - bólintott. - Vacsi után?
- Vacsora után beszélünk velük.