A boxutca hercegnője - 15. rész

Sziasztok! Sajnálom, hogy most elmaradt a Abh és az Új élet, de nagyon meleg van és nem tudok írni, illetve van néhány új projekt amibe most nagyon belelendültem, de erről később. A részről nem szeretnék sok mindent írni, találgassatok vajon most mi lesz? Nagyon kíváncsi vagyok mi a véleményetek mi lesz a folytatásban és tetszik e a történet. Jó olvasást!

- Eliza - szájtátva jött be az üzletbe, nem lepődtem meg ámulatán hiszen az asztalom telis tele volt hófehér tulipánokkal. - hát ..... ezek?
- Nemrég hozta őket a futár. - az asztalnak támaszkodva álltam kezemben a kis üzenetet tartalmazó borítékkal.
- Jenson? - jött a tömör kérdés.
- Nem ..... Chace Webster. - válaszoltam neki, s talán észrevette csalódottságom. - És meghívott vacsorázni.
- Na, ez tök jó, remélem elmész. - simított végig a gyönyörű virágokon, majd beleszippantott az előtte álló csokorba. Chace egy nagyon befolyásos üzletember, akit a húga esküvőjén ismertünk meg, a mi kis stúdiónkat kérték fel a fotózásra. Igazán jóképű és kedves is, de ...... nem vagyok benne biztos, hogy máris bele kellene ugranom bármibe is.
- Nem tudom. - sóhajtottam. - Vagyis hát, sok választásom nincs, este 8-ra küldi a sofőrjét értem. - húztam el a szám, majd Chloé kezébe adtam a cetlit.
- Nem gatyázik, tetszik. - elismerően bólintott. - Jót fog tenni, hogy szórakozol kicsit, és jó a pasi, nem?
- Végül is. - megrántottam a vállam és eleresztettem egy laza mosolyt, mert tudtam, hogy egész délelőtt hallgathatnám a hegyi beszédet.A napom elég sűrű volt, délelőtt  néhány képet retusálnom kellett, aztán gyors ebéd után várt egy címlapfotózás, és ezen nagyon jól kellett szerepelnem, mert ezen múlt, hogy felvesz e a magazin, mint állandó fotóst.

- Szia anya! - délután már újra az üzletben, volt egy szabad fél órám, úgy döntöttem megejtem a szokásos telefonhívást otthonra.
- Eliza, édesem, jól vagy? - kérdezte mosolygós hangon.
- Igen anya, teljesen. És ti?
- Nagyon hiányzol, de minden rendben. - anya és apa mindent tudtak rólam, mióta elköltöztem New Yorkba minden nap hívtam őket, a nagyiékkal is beszéltem legalább hetente 3 alkalommal és Ellievel is kapcsolatban voltam. Elmeséltem neki miként alakul az üzlet, ő pedig, hogy jó lenne ha nemsokára hazalátogatnék.
- Oké anya, megpróbálok a jövő héten haza menni. - néztem a naptáramba, melyben percre pontosan benne voltak teendőim, két héttel előre.
- Nagyon helyes, édesem. Egyébként tudod, hogy a nagyiék házassági évfordulója lesz úgyhogy tényleg igyekezz! - parancsolt még rám mielőtt aztán elköszöntünk és bontottunk a vonalat. A telefonhívás után megint nem volt sok időm a hazalátogatáson gondolkodni, mert a munka nem vár meg csak halmozódik. Gyorsan feltöltöttem még a laptopomra a magazinnak készített fotókat, aztán bezártam az üzletet, hogy haza indulhassak készülődni az esti randira Chace-el.  

Otthon bekapcsoltam a tévét, hogy ne legyek annyira egyedül míg készülődök, Chloé még fotózáson van, lezuhanyoztam, majd a hajam becsavartam, hogy szép loknikba száradjon meg. Épp a lakásban tettem vettem mikor megszólalt a telefonom, a kijelzőn egy számomra ismeretlen szám villant fel.
- Haló, itt Elizabeth Works! - mutatkoztam be, a szívem vadul kezdett kalimpálni pedig még nem is tudhattam ki a telefonáló........

Jenson

- Haver szedd már össze magad! - utasított Mike, mert éppen semmi kedvem nem volt autóba ülni, már egy kerek hónapja, hogy  Eliza elment, elszökött előlem és a szerelmünk elől New Yorkba. Azóta úgy érzem csak vagyok, de nem élek, nem érdekel semmi a világon, ezt egyszerűen nem tudom elfogadni. Nincs baba, nincs Eliza, így mi értelme az életemnek? - Ha itt sajnálod magad és fetrengsz nem lesz jobb. Ráadásul ha Martin így meglát mehetsz kényszer szabadságra.
- Hagyjál már Mike! - ültem fel a pihenőmben álló kanapén, amin eddig feküdtem.
- Nézd, tudom, hogy hiányzik, meg veszettül fáj, hogy elhagyott, de nem mondta ki, hogy vége. - ült le mellém. - Te magad mondtad, hogy van még remény, láttad a szemében. Akkor? - tárta szét kezeit.
- Mi akkor? - értetlenkedtem.
- Hívd fel. Vagy keresd meg. Csak csinálj már valamit mert ezt így nem bírom már.
- Igazad van! Felhívom! - már nyúltam volna a telefonom után, de Mike gyorsabb volt és felkapta a kis asztalról.
- De nem most, majd a szabadedzés után! - korábbi hangulatomhoz képest sokkal vidámabban sétáltam ki a bokszba, s végül egész tűrhetően autóztam végig az 1. szabadedzést. Csak arra tudtam gondolni, hogy hamarosan újra hallhatom életem szerelmének hangját.

- Szerinted felveszi ha meglátja, hogy én hívom? - kérdeztem Miketól a szálloda felé.
- Nem tudom ........ talán. Tessék itt az enyém, próbáld erről.... - igen Mike számát nem ismerte Eliza, és így volt esélyem, hogy beszéljek vele, nem is teketóriáztam tovább, kissé lemaradtam barátomtól és tárcsáztam a számot, remegve vártam .......... "- Haló, itt Elizabeth Works!"

Eliza

- Eliza! Itt Jenson! Hogy vagy? - jött az édes hang a vonal túloldaláról én meg hirtelen megszólalni sem tudtam a döbbenettől. - Itt vagy? 
- I....igen, szia. - akkora gombóc nőtt a torkomba, hogy a levegő vétel is nehezen ment akkor.
- Nagyon szerettem volna hallani a hangod! - hallatszott a hangján a szomorúság.
- Jenson nee...... - haraptam ajkamba, mert megremegett a hangom feltörni készülő könnyeimtől.

- Hiányzol Hercegnőm! - muszáj volt hazudnom neki, itt vagyok New Yorkban, új életet kezdtem és ebben nincs helye Jensonnek, vagyis mint a szerelem nincs, csakis bácsikámként lehet jelen, csakis...
- Sajnálom, de majd .... csak elfelejtesz te is engem. - játszottam a jégkirálynőt.
- Ezt, hogy érted? 
- Úgy, h.....hogy én már......túlléptem kettőnkön. - minden bátorságomra és lélekjelenlétemre szükségem volt, mindkettőnknek könnyebb lesz ha elfelejtjük egymást és azt a csodát ami kettőnk közt volt ..... Szerelmem. 
- Hazudsz! Tudom, hogy épp annyira szeretsz mint egy hónappal ezelőtt, és, hogy sosem fogsz túllépni rajtunk. - magabiztos ugyanakkor reményteli volt a hangja.
- Szeretlek ..... - nagyon, az életemnél jobban - mint a nagybátyámat, és, hogy lásd tényleg túl vagyok rajtad majd küldök a ma esti randimról egy fotót!
- Mi? Ez nem igaz! Könyörgöm ne hazudj, főleg ilyet ne. - nem bírtam tovább, nem akartam ezt hallgatni, hallani a fájdalomtól remegő hangját és a kétségbeesését.
- Nem hazudok és ha most nem haragszol mennem kell, hamarosan jönnek értem. Szia Jenson! - meg sem várva válaszát lecsaptam a telefont. Percekig álltam magam elé bambulva a konyhában, majd mikor újra lepörgettem magamban a történteket megsemmisülten hullottam a konyhakőre. - Annyira hülye vagy. - ostoroztam magam, fogalmam sincs mennyi ideje zokogtam, de egyszer csak megjelent Chloé, aki aggódva csúszott mellém a kőre, és átölelt, a hátam simogatva próbálta kideríteni miért sírok.
- Te...te..lefoná....lt. - zokogtam, majd hozzábújtam.
- Ki?
- Ő!
- Jenson? Édesem! - sóhajtotta, miközben óvón ölelt, csendben ültünk nem tudom meddig, mikor a csengő megtörte a nyomorom, mindketten tudtuk ki a látogató. - Elküldjem?
- Kérlek. - suttogtam Chloé kérdésére, ilyen állapotban nem tudtam volna találkozni vele, és kedvem sem nagyon volt az igazat megvallva.
- Mindjárt jövök, nyugi! - felpattant majd jó öt perccel később egy csokor virággal a kezében jött vissza, a virágot letette az asztalra és elém guggolt. - Elment, azt mondtam neki lebetegedtél, majd holnap felhív.
- Köszönöm. - könnymaszatos arcom az ő arcához dugtam és megöleltem.


- Na, hogy döntöttél? - miután mindent, de mindent elmeséltem Chloénak, anya telefonjától, a legbelsőbb érzéseimig, amiket még magamnak is csak nehezen vallottam be, elküldött zuhanyozni.
- Nagyon sokat gondolkoztam. - igaza volt barátnőmnek a forró zuhany után sokkal jobban éreztem magam, az asztalhoz helyezkedtem, ő pedig a tűzhely mellől nézett rám.
- És?
- Úgy döntöttem haza megyek. - szerintem tudta, hogy így fogok dönteni, és nem leptem meg. - Meg kell beszélnem ezt a helyzetet Jensonnel, és anyáék is hiányoznak.
- Sejtettem, hogy így döntesz, - lezárta a tűzhelyet és mellém ült. - de tudod, örülök neki. Beszélj Jenssel és ...... béküljetek ki.
- Nem tudom Chloé, nem tudom, hogy van e még esélyünk. - sóhajtottam. - Ha van is, vajon közös jövőnk is van?
- Eliza, szereted, ő szeret, nem kell foglalkozni senkivel.
- Ez nem ilyen egyszerű. - ingattam a fejem. - Nem mindig elég a szerelem, ráadásul szerinted megbocsájtaná, hogy elszöktem előle. - mutattam macskakörmöket az elszöktem szónál.
- Elizaaaa! - forgatta meg szemeit. - Felhívott, szerintem ő másra sem vágyik csak, hogy újra láthasson, megölelhessen ..... megcsókolhasson.
- Tudod mit? - eltökélten néztem a barátnőmre. - Nem fogok megfutamodni, nem hagyom, hogy BÁRKI a boldogságom útjába álljon.
- Ez a beszéd! - csapta össze elégedetten a tenyerét Chloé.