True love!

 Sziasztok! Ne haragudjatok amiért csak most jövök, de ma mindenképpen szerettem volna ezt a kis novellát feltenni nektek, remélem tetszeni fog, annál is inkább, hogy ma ünnepeljük a blog 2. születésnapját, ami örömére, remélem sokan leírjátok véleményeteket, mind a True love!-ról, mind a többi történetről. Annyit még, hogy a True love eredetileg egy hosszabb történet lett volna, de úgy döntöttem Mini novellaként teszem fel, de helyette dolgozom egy novellán, ami remélem sokatoknak tetszeni fog. Jó olvasást! 

 

Kimi

Idegesen rágcsáltam körmeim, felőrölt a tudat, hogy semmit nem tudok arról a nőről aki számomra a legfontosabb a világon. Átkoztam magam, amiért nem vallottam be neki érzéseimet, s hagytam, hogy igent mondjon, mikor Demien megkérte a kezét. Az sem segített a helyzeten, hogy Seb fel s alá járkált, mivel nem csak Emmát, hanem az ő Lizét is elrabolták.
- Ülj már le, elszédülök tőled. - szóltam rá idegesen.
- Megőrülök Kimi ..... - nagy sóhajjal ereszkedett mellém a kanapéra. - ha baja esik én ....
- Nem lesz semmi bajuk. - biztatás képen tettem kezem a vállára, de én is féltem, hogy soha nem látom viszont Emmát. Liz, három hónapja költözött Emmához, a szikra közte és Sebas közt azonnal lángra kapott, nem is kellett sok idő, hogy egymásra találjanak. Onnantól kezdve járt velünk a futamokra, többet volt Sebbel mint nővérével, aki nem egyszer hordott le abban a tudatban, hogy nekem Liz kell, és tönkre akarom tenni a kapcsolatát Sebbel. Pedig ha tudná, hogy nekem csak ő kell és senki más. 
- Uraim! - lépett be Emma és Liz otthonának nappalijába a nyomozó, Demien, Seb és én is azonnal elé rohantunk.
- Hol vannak?Meg tudtak valamit? - sorolta kérdéseit Seb.
- Sajnos nem tudjuk hol tartják őket fogva, azt viszont, hogy miért, kiderítettük. - ült a nyomozó a kanapéra, legszívesebben agyonütöttem volna őt is és Demient is higgadtságuk miatt. -  Tudomásunkra jutott, hogy  Emma és Elizabeth  Frewen hatalmas vagyon várományosai.

Seb

- Ezért rabolták el őket? - kérdezte naívan Seb.
- Igen, ...... a hölgyek édesapja Ron Frewen 20 éve meghalt, ezután Joseline Frewen újra házasodott, hozzáment Anglia 3. leggazdagabb emberéhez, Henry Floydhoz. - megfeszülten hallgattuk a 'történetet'. - A férfinek előző házasságából született két fia, és egy lánya, akiket egyszerűen kitagadott az örökségből,miután azok megszakították vele a kapcsolatot Joseline miatt. Tehát ....
- Ők rabolták el őket. - teljesen világos volt, hiszen Emma és Liz is végtelenül kedves teremtések voltak, akikkel senkinek nem lehetett gondja.
- Feltehetően.........Néhány információra szükségünk van a hölgyekről. - elővette noteszét és ceruzáját, majd ránk emelte tekintetét. - Szóval Emma ha jól tudom önnek dolgozik, mint sajtófelelős.
- Igazából a Lotus F1 Team alkalmazásában áll, ahogy én is. - feleltem.
- És nem tud esetleg semmi olyasmiről ami a nyomozást elősegíthetné?
- Nem, Emma sosem mesélt nekem a családjáról, Lizről is akkor hallottam először mikor hozzáköltözött.......De ha rosszakaróra, vagy ellenségre, gondol, akkor teljes bizonyossággal állíthatom, hogy Emmát mindenki szerette.
- Értem, és Elizabethről mit tudhatunk?
- Igazából ugyanazt tudom elmondani mint Emmáról, de ..... ő a párja. - mutattam Sebre.

Liz

- Én sem tudok többet, de szerintem nem akarták ők ezt az örökséget, sokat veszekedtek a napokban, és mindketten idegesebbek voltak az átlagosnál, Liz éppen ezért jött tegnap este át, hogy megbeszélhessék a dolgaikat. Szerintem az örökségről lehetett szó. - sóhajtott Seb, nagyon padlón volt ő is, de ami furcsa volt, az az, hogy Demien, akinek a menyasszonyát rabolták el, teljesen nyugodt volt.
- Rendben, köszönöm, azt hiszem, egyértelmű, hogy a vagyon miatt akar bosszút állni valaki. - csukta be kis jegyzetfüzetét a nyomozó, és indult volna ki, de visszafordult. - Á még valami, szeretnék kérni a hölgyekről egy-egy friss fotót.
- Tessék, ez jó lesz? - adta át telefonját a nyomozónak Seb, amiben a lány fotója volt.- A múlt hétvégén készült Lizről, Bahreinben.
- Tökéletes. Kaphatnék egyet Emmáról is? - nézett Demienre majd rám.
- Ez megfelel? - mutatott a kis szekrényen lévő bekeretezett fotóra Demien.
- Ha nem régi akkor igen.
- Kb. egy hónapos lehet. - jegyeztem meg, tökéletesen emlékeztem a készültére, mert ott voltam. Ez a fotó amin Emma meseszép, itt készült a kertben, négyen voltunk és Liz készítette a nővéréről. Majd miután mindenki megállapította mennyire jól sikerült, a fiatalabbik lány eldöntötte, hogy előhívatja és  kiteszi a lakásba.

Emma

Szerda késő délután volt, egy pillanatra sem hagytuk el a lakást, nem csak Emma miatt kellett erősnek maradnom, de Sebet sem hagyhattam szétesni. Látszott rajta mennyire fél, hogy baja esik Liznek. Demien az egyetlen aki ismerte a lányok édesanyját és nevelőapjukat, fogadta őket mikor megérkeztek, a nyomozó őket is kifaggatta, s miután teljesebb képet kapott a történetről, mely szerint az elrablásuk előtt néhány nappal beszélt a lányokkal az örökségről, akik hajthatatlanul le akartak mondani róla. Azt is elismerte, hogy vér szerinti gyermekeivel semmiféle kapcsolata nincs, ezért nevezte meg a lányokat egyedüli örököseiként, és kiderült az is, hogy idősebbik fiának Drek Floydnak, bizony jócskán volt mit rejtegetnie, többször került összetűzésbe a rendőrökkel kábítószer terjesztése és birtoklás miatt. 
- Nézze, azért írtam a vagyonom Emmára és Lizre, mert őket tartom a gyermekeimnek, ők mindig szeretettel bántak velem, nem úgy mint az igazi lányom, vagy a fiaim. Ez azt hiszem érthető. - mesélte a nyomozónak a 65 év körüli férfi, aki életkora ellenére nagyon fiatalos, mellette ült a lányok édesanyja, Joseline aki a férfival egykorú lehet, de ő is fiatalabbnak tűnik, sötét szőke haja, akárcsak Emmáé, hatalmas  barna szemei pedig épp mint Lizé, most könnyektől csillogtak. 
- Henry gyermekei gyűlölnek engem. - sírt Joseline férje kezét szorongatva.  - És a lányaimat is, nagyon félek, hogy bántják őket. 
- Azt mondta nekünk, hogy az utóbbi napokban többször vitatkoztak Emmával és Elizabethtel a vagyon miatt, ezt kifejtenék? -  kérdezett a nyomozó, a házaspár és Demien a kanapén ültek, mi Sebbel meghúzódtunk a sarokban, de minden szóra nagyon figyeltünk, mindketten kezdtük elveszíteni a türelmünket. 
- Természetesen. - bólintott Henry. - Emmára írattam a cégeimet, és a vagyonom felét, a másik fele Lizé, azért ilyen gyorsan, mert nem akarom, hogy bármit a gyerekeim kaparintsanak meg, és tudom, hogy Emmánál nagyszerű kezekben lesznek a cégeim. Liz ő, benne is bízom és szeretem őt is, de nem olyan felelősségteljes és  hozzáértő mint nővére, ezért az ő nevére írattam a brightoni házunkat, és a meglévő ingatlanokat.
- Erről a gyermekei tudhatnak? - kérdezte a nyomozó, aki rendületlenül jegyzetelt. 
- Minden bizonnyal, miután elváltam az édesanyjuktól, meghatározott összeget kaptak havonta, ami fedezte az össze kiadásukat és még azon felüli igényeiket. De a végrendeletem átírása után az ügyvédem értesítette őket a történtekről. 
- Mr. Floyd ön szerint képes lenne valamelyik fia elrabolni, elraboltatni a hölgyeket, csupán a vagyon miatt? - összegezte a hallottakat a nyomozó. 
- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de igen ...... - látszott a férfin, hogy megviselik a történtek. 
- Mr. Spot, - sietett egy egyenruhás a nyomozóhoz, mindenki idegesen kapta rá tekintetét. - megtaláltuk a túszokat, ezen a címen tartják őket fogva. 
- Remek, induljunk. - gondolkodás nélkül indultunk a rendőrök után. - Uraim nem tartom jó ötletnek, hogy .......
- Nem maradunk itt. - intette le Demien.
- Rendben, de ne hősködjenek, engedjék, hogy végezzük a dolgunkat! - figyelmeztetett, mindenki aki a lakásban volt kocsiba ült és a megadott címre hajtottunk. Egy elhagyatott gyárépület volt, elég kihalt volt a hely is, a rendőrautók össze vissza álltak, mi azok mögött ültünk az autómban Sebbel. 


"Liz"

Ennyire még sosem féltem, komolyan, hogy lehet valaki annyira aljas, hogy két alvó nőt csak úgy elraboljon. Mondjuk teljesen mindegy, hogy alvó vagy sem, hiszen egy nőnek egy 100 kilós férfival szemben nem sok esélye van, ráadásul itt nem csak egy volt, hanem mind nekem mind Emmának jutott egy. 
- Jól vagy? - kérdezte Emma, összekötött kezekkel ültünk a romos épület közepén, mellettünk állt egy asztal ahol a két pasas idióta vicceikkel fárasztották egymást és minket. 
- Félek Emma, miért vagyunk itt? - fél napja már, hogy idehoztak és még csak enni sem adtak, nem tudom mit akarhatnak tőlünk. 


- Szép napot, a gyönyörű hugicáimnak. - lépett be a jól ismert öltönyös férfi. 
- Drek. - suttogtuk szinte egyszerre Emmával. 
- Kifelé! - intett a két vadállatnak, akik azonnal magunkra hagytak bennünket. - Örülök, hogy találkozunk. 
- Mit akarsz tőlünk? - kérdezte Emma, én meg sem mertem szólalni, mikor hozzánk ért leguggolt elénk. 
- Nem tudjátok? - simított végig arcomon. - Emma, azt hittem te okosabb vagy, gondolkozz! - vigyorgott, s tovább haladt a keze az arcomról a nyakamra. 
- Drek, hagyd békén Lizt! Mindet megkapsz amit csak akarsz, csak engedj el bennünket. - próbálkozott Emma, de a kezei megint lejjebb csúsztak egészen a melleimig, amiket csak egy pamuttrikó fedett, tekintve, hogy aludtam már mikor megtámadtak.
- Háháá, nem vagyok olyan idióta Emmácska, - folytatta de le sem vette szemeit rólam. - tudom, hogy mindet megkapok amit akarok, először Lizikét, aztán téged - simította meg Emma combját. - és annak a féreg Henrynek az aláírását, miszerint mindent rám hagy. 
- Kérlek Drek, engedd el Lizt, itt maradok, azt tehetsz velem amit csak akarsz, de Lizt ne bántsd. - könyörgött neki Emma, mert már sírtam a férfi simogatásaitól. Mérhetetlen undort éreztem, és egyfolytában Sebre gondoltam, annyira vágytam utána, rettegtem, hogy komolyan megerőszakol ez a szemétláda. 
- Ne féltékenykedj, mindjárt te jössz! - eloldozta a kezeimet, majd felrántott ülő helyzetemből és ott Emma előtt fogdosott csókolgatott. 
- Nee, E...mma. - sikongattam, rám tört a sírógörcs ahogy vékony alvós nadrágom alá nyúlt. 
- Hagyd békén! - üvöltött rá Emma, majd azt érzékeltem, hogy Drek ellök magától, Emmát pedig a hajánál fogva húzza fel a földről.
- Héé! Te kis ribanc! - markolta a haját, másik kezével pedig a nyakát.
- Főnök! - jött vissza az egyik kis ölebe. 
- Mi van, megmondtam, hogy hagyjatok magunkra! - fordult felé dühösen, de nem engedte el Emmát. 
- Itt vannak a rendőrök, bekerítettek minket. - pár perc gondolkodás után rám nézett majd vissza az emberéhez.
- Engedjétek el. - parancsolta monoton hangon.- Mondd meg apucinak, hogy mit kérek Emmáért. - Drek embere megfogta a karom és feltépett a földről, rettegve néztem végig nővéremen, egyáltalán nem akartam itt hagyni egyedül, azonban nem tehettem semmit mert úgy vonszoltak kifelé mintha csak egy rongybaba  lennék. 
- Neee! - az épület elég nagy volt, így míg elértünk az ajtóig tökéletesen láthattam és hallhattam ahogy Emma tiltakozik Drek mozdulatai ellen, a férfi viszont meg sem hallotta ezeket a sikolyokat, épp mikor kilökött az ajtón 'kísérőm',  hallottam egy hatalmas sikolyt, a könnyeim pedig ömleni kezdtek, de nem attól, hogy elengedtek. Tudtam, hogy mindezt csak nővéremnek köszönhetem, s ha ő nincs akkor most velem teszi ezt Drek, és lényegében olyan volt mintha velem tenné. 


Az épülettől jó néhány méterre megláttam a sok sok rendőrautót, rohantam ahogyan a lábaim bírták, ahogyan egyre közelebb értem észrevettem az autók mögött anyát. 
- Kislányom! - ölelt át szorosan. 
- An...ya, nagy.....on f...féltem. - zokogtam anya vállába. 
- Liz! - amikor meghallottam Seb hangját azonnal a nyakába vetettem magam. - Jól vagy? Ugye nem bántottak? - záporoztak a kérdései. 
- Anya, Drek raboltatott el minket. - szipogtam mikor percekkel később sikerült Seb karjaiban megnyugodnom. 
- Hol van Emma? - kérdezte zaklatottan Kimi.
- Őt nem engedte el....... A pénzedet akarja. - néztem Henryre. 
- Kisasszony! - lépett elém egy férfi, aki azonnal a jelvényét mutatta. - Muszáj feltennem néhány kérdést. - bólogattam. - Nem akarom felzaklatni, csak a legszükségesebbeket szeretném tudni......Hányan vannak? 
- Drek, és két férfi, ők ...... hoztak ide. - remegve meséltem el a történteket. 
- Bántották, önt és a nővérét, említették miért rabolták el önöket? 
- I...igen. - sírtam fel, Seb jobban szorított magához, s simogatta a hátam. - A ... két férfi csak poénkodott, meg inkább .... egymással .. szó..szórakoztak. Aztán jött Drek és ..... ő ..... meg akart .... - lehajtottam a fejem, az emlékek hatására előtörő könnyeim miatt, reméltem, hogy ennyiből értették. 
- Liz, nem sírj, már nem bánthat. - nyugtatott Seb, én pedig kapaszkodtam bele mintha csak az életem múlna ezen, mikor összeszedtem magam folytattam. 
- Azt mondta ...... az övé leszek ....... én, E..mma - néha el-el csuklott a hangom, anya Henrybe kapaszkodva zokogott. - és a pénzed.   
- Megerőszakolta Emmát? - kérdezte dühösen Kimi, ekkor vettem észre, hogy ő is itt áll. 
- Ha ő nincs ....... Emma nem ha..gyta, hogy bántson. 

Órákkal később már Kimi házában voltunk, Seb nem mozdult mellőlem, nagyon féltem, Emmát még mindig nem szabadították ki, Henry azonnal iderendelte az ügyvédjét, hogy mindent átírasson a fiára, és Emma végre szabad legyen. 
- Jobban vagy? - figyelt aggódva Seb. 
- Igen. - bólogattam, miután belekortyoltam forró teámba. - De nagyon féltem Emmát. Az a szemét tetű, a nővérem sosem dolgozza ezt fel. 
- Ne sírj, kicsim! - bebújt hozzám a takaró alá, és magához húzott. - Aludj egy kicsit, itt maradok veled. - bár nem akartam elaludni, hátha hírt kapunk, de az elmúlt órák szörnyűségei kifárasztottak, és Seb illata, óvó karjai elálmosítottak. 

"Kimi"

- Majd én bemegyek! - jelentettem ki, mikor arról volt szó ki, fogja bevinni az új végrendeletet Dreknek. 
- Mr. Raikkönen, ez nem ilyen egyszerű, lehet, hogy fegyvere van. - intett le az egyik rendőr. 
- Akkor hívjanak kommandósokat, vagy nem tudom, de hozzák már ki Emmát. - egyre idegesebb voltam, ráadásul így, hogy tudom mit művelt vele az a féreg ..... áh. 
- Különben is mit keresel még itt? - kötekedett Demien. - Semmi közös Emmához. 
- Emma és én jó barátok vagyunk, és nem szeretném ha baja esne. - ekkora egy barmot, ő nem tesz semmit, csak várja, hogy ezek a tesze tosza rendőrök majd kihozzák a menyasszonyát, akit elvileg szeret. 
- Demien, kérlek. Mi lenne ha én vinném be? - kérdezte Henry, a rendőrök erre sem bólintottak rá, mondván ha a férfi gyűlöli apját akkor nincs rá garancia, hogy nem öli meg. Így az egyik rendőr ment be, védőfelszerelésben. 


A szívem a torkomba ugrott ahogyan eltűnt az ajtó mögött, azok a percek amiket az épületben töltött éveknek tűntek, mindenki egy emberként sóhajtott fel mikor a rendőr megjelent karjaiban Emmával. 
- Eszméletlen, nincsenek külső sérülései, de ájultan feküdt a földön. - jelentette a rendőr a nyomozónak, a már rég helyszínre rendelt mentősök átvették Emmát, majd hangosan szirénázva vele és Joselinenal elviharzottak. 

"Emma"   
      
- Kicsim, végre felébredtél! - ahogy kinyitottam szemeim anya kétségbeesett és kisírt szemeivel találtam magam szemben, ott állt mellette Henry és Demien is. 
- Hol...van....Drek? - pillantottam körbe rettegve. 
- Nincs itt, nyugodj meg. Soha nem bánthat többé. - szorította meg kezem Henry. 
- Liz, jól van?
- Sebastiannal van, Kimi házában, nem akarta hozzátok vinni. - Kimi......., nem mertem megkérdezni ő is itt van e, de biztosan nincs. Anyáék velem maradtak míg elaludtam, ami nehezen ment, mert nagyon féltem. 
      
A kórházból hamar hazaengedtek, mivel nem voltak komoly sérüléseim, illetve fizikai sérüléseim, 
mert lelkileg nagyon megviselt ez az egész. Mire kiengedtek anyáék teljesen elrendezték a házat, hogy semmi ne emlékeztessen a történtekre, imádtam őket ezért, de sajnos hiába próbálkoztak, mert rettegtem a lakásban, még ha volt velem valaki akkor is. Nem volt elég, hogy megerőszakolt Drek, mindezt még Demien is tetézte azzal, hogy az első otthon töltött órámban felbontotta a jegyességünket. Magyarázata nagyon nem volt, bár én tudtam nagyon is jó, nem akar többé egy ilyen mocskos nőhöz hozzáérni, meggyaláztak és nem hibáztatom a döntésért. Ezelőtt sem voltam egy önbizalomhercegnő, de most úgy érzem, hogy még egy lyukas zokninál is kevesebbet érek. 

- Emma hoztam neked levest! - ült mellém a nappaliba egy nagy bögre levessel Liz, tudom, hogy őt is megviselték a történtek de nem mutatta, úgy viselkedik mintha csak engem raboltak volna el. 
- Nem vagyok éhes. - szomorúan pillantottam rá, majd a levesre, a hasam nem értett egyet szavaimmal, mert hangosan felkordult. 
- Hallom, Em, enned kell. - próbálkozott, nyílt az ajtó, amire a gyomrom összeugrott és Liz arcán is átfutott a rémület, de meg is nyugodhattunk mert Seb és Kimi jöttek. Anyáék hazautaztak, Henrynek el kellett intéznie a végrendeletet és a fiát is feljelentette. 
- Szia Emma. - alig vártam, hogy lássam Kimt, akit az elrablásom előtt láttam utoljára, mégis amikor puszit akart adni, idegesen ellöktem, s beszaladtam a fürdőszobába. 


- Nem bírom Liz, - a fürdőszoba szőnyegén zokogtam, mikor Liz bejött magához vont, és simogatni kezdte a hátam. - miért tette ezt velem? Miért?
- Nincs semmi baj. Tudom, hogy félsz .......  a férfi társaságtól, és Demien sem bánt veled szépen. Adj időt magadnak és minden jó lesz. 
- Hogyan, mikor? ............ Sosem leszek képes magamhoz engedni senkit. 
- Még Kimit sem? - könnyáztatta szemeim húgomra emeltem, aki félénken elmosolyodott. - Ő nem olyan mint Demien, ....... Seb elmesélte, hogy végig itt volt a nyomozás alatt, és mennyire féltett. - simogatni kezdte a hátam, én pedig a vállára hajtottam a fejem. -  Biztos vagyok benne, hogy szeret téged, és segítene ezen túllépni. 
- Nem lehet, Liz, nem lehet. 
- Miért? Emma, tudom, hogy Te szerelmes vagy Kimibe. Azt hiszed nem jöttem rá. 
- Akkor sem lehet, ő megérdemli, hogy boldog legyen, én viszont ....... sosem tudnám boldoggá tenni. .......... Liz kérlek, had maradjak egyedül. 
- De aztán kijössz hozzánk? - bólogattam, ő pedig magamra hagyott. 

 ---

- Seeb, tényleg nem vagyok éhes. - morogtam mikor már negyedszerre jött hozzám a nappaliba, ahol tévét néztem, ők hárman Kimi, Liz és Seb éppen vacsorázni készültek. Az én napjaim nagyjából a kanapén tévét nézve teltek, vagy aludtam,  étvágyam nem igazán volt, de azért, hogy Liz is megnyugodjon ettem egy-két falatot. 
- Emma! - jött a jól ismert és régóta vágyott rekedtes hang mögülem, majd tulajdonosa mellém ült, s aggódva nézett rám. - Gyere egyél egy picit, Liz isteni szalonnás zöldbabot készített. 
- Kérlek hagyj békén, nem vagyok éhes. - ránéztem, talán akkor békén hagy, de nem, fájdalmasan tekintett rám. 
- Tudom, hogy ...... félsz tőlem, de ..... - érezhetően megremegett a hangja, de folytatta, azért a távolságot megtartva köztünk, amiért hálás voltam neki.  - ...... nem akarlak bántani, csak segíteni, hogy túl léphess ezen az egész szörnyűségen.
- Egyszerűen nem megy. - sóhajtottam lemondóan, nem tudtam túltenni magam az elrabláson és ez teljesen felemésztett. 
- Azért vagyunk itt mindannyian, Liz, Seb és ..... én. 
- De, ha ........ jól leszek, te is ...... el fogsz hagyni. - könnyek gyűltek a szemeimbe, most először tudtam szavakba önteni legnagyobb félelmem, mert nem csak az emberrablás volt a baj, hanem rettegtem attól, hogy megint egyedül maradok és bajom esik. Liznek ott van Seb, akivel szeretik egymást, és amint én jól leszek elmennek, és Kimi ........ most itt van, velem, de ha ő is itt hagy, nem élem túl. 
- Soha nem hagylak el, Emma ..... én ....... - közelebb csúszott hozzám, kis tétovázás után, sután rám pillantott és kezemre tette sajátját.  - ... szeretlek téged. - nagyon régen vártam már, hogy valami hasonlót mondjon, de nagyon meglepett, főleg a történtek után, de talán Kimi az utolsó esélyem, hogy újra éljek, és boldog lehessek, muszáj volt bevallanom az érzéseimet. 
- Komolyan szeretsz? - a könnyek lassan végigfolytak az arcomon, ő pedig bólintott egy aprót. - Annyira szeretsz amennyire .... én téged? - kérdeztem félve, erre felcsillantak szép zöld szemei.
- Jobban, amióta ismerlek. - még közelebb araszolt, de csak a kezem fogta, biztosan félt a reakciómtól, ezért nem lépett tovább. - Akkor be kellett volna vallanom, hogy tetszel. 
- Be kellett volna. - mosolyodtam el, s bár a csókot még korainak éreztem, hozzá bújtam, az ölelésére vágytam, tudtam, hogy karjai közt nem eshet bajom.

Fél év múlva

- Cicám! Megjöttünk! - Liz és én éppen  pakolásztunk, mikor nyílt az ajtó. 
- Konyhában vagyunk. - kiszóltam nekik merre keressenek, s néhány pillanattal később meg is jelent két szőke az ajtóban.Liz azonnal Sebhez lépett, én még lezártam az utolsó dobozt. Az emberrablás óta mondhatni teljesen rendbe jöttem, ami leginkább Kiminek és Lizéknek köszönhető, ha ők nincsenek most nem én lennék a világ legboldogabb nője. 
- Azt hittem ide sem jössz. - húzott magához, hogy megcsókolhasson, az sem érdekelt, hogy a futástól csupa izzadtság, szerelmes voltam belé és ezt tudatni akartam vele mindenféle módon. 
- El tudtok szakadni egymástól? - szakította meg a pillanatot Liz, majd rám nézett. - Emmának bejelenteni valója van. 
- Igen ..... köszönöm Liz. - egyedül ő volt aki tudta, mivel mindent tudott rólam mindig, természetes volt, hogy ezt is vele osztom meg elsőként, remélem nem lesz sértődés. - Kimi, azt hiszem, hogy a te házadban is el kell végeznünk egy ici pici átalakítást. 
- Ha szeretnél egy nagyobb ágyat - csúsztatta fenekemre a tenyerét, majd belemarkolt. - vagy egy új kádat, felőlem.... - vigyorgott. 
- Inkább egy pelenkázót - mosolyogtam rá, ő pedig kitágult szemekkel meredt rám, de a mellette álló Seb is csak pillogott. - és kiságyat szeretnék. 
- Ez most komoly? - talált vissza a hangjához. 
- Teljesen, kisbabát várok .... tőled. - végre felocsúdott és megölelt, megcsókolt. - Örülsz? 
- Nagyon szeretlek Emma. - húzott vissza egy csókra, majd Seb is gratulált nekünk. Így volt tökéletes az életem, pedig nemrég még minden kilátástalannak tűnt, de Kimi szerelme segített, és most boldogan várjuk első kisbabánkat. Liz és Seb azonnal lecsaptak a keresztszülői pozícióra, amit természetesen nem is kaphatott más, csak ők. Kimi a bejelentésem után két nappal megkérte a kezem, amire természetesen igent mondtam............