A boxutca hercegnője - 13. rész

Sziasztok! Nagyon köszönöm az Év-hez érkezett komikat, nagyon meglepődtem mikor feljöttem és ilyen sokan hozzászóltatok. És nagyon sajnálom a bakit amit elkövettem, javítottam a hibát és az okra is rájöttem, remélem azért nem vont le sokat a rész értékéből a hiba.... És amiért ilyen aktívak voltatok, most meghoztam A boxutca hercegnője folytatását, ami megint nem lett a kedvenc részem, de nektek azért remélem fog tetszeni. Ja és van egy kérdésem, ha ennek a történetnek vége (ami még nem tudom mikor lesz) szeretnétek-e újabb Jensonos történetet?  Jó olvasást! 

Két napja, hogy bekerültem a kórházba, nem okoltam magam, nem okoltam senkit a baba elvesztése miatt, egyszerűen úgy éreztem ennek így kellett történnie. Az első sokk után kezdtem újra belekapcsolódni az élő emberek világába. Apa, anya, Eli, a nagyiék és Jenson egy pillanatra sem hagytak egymagam, most éppen Chloé próbált jobb kedvre deríteni, ..... sikertelenül.
- .......... örülök, hogy most te vagy itt velem. - sóhajtottam a barátnőmnek, csak ő és Eli tudott a viszonyunkról Jensonnel, a babáról viszont nem meséltem neki.
- Sajnálom, hogy csak most tudtam jönni. - Chloé a fotózás mellett jelenleg modellkedik, (én mindezt elhanyagoltam az utóbbi időben),  a munka Japánba szólította, ezért nem beszéltünk már egy ideje.
- Semmi baj, legalább itt vagy. - feleltem lemondóan, éreztem, hogy bár már jobban vagyok, az igazi Eliza még messze jár. - Őszintén, most te és Eli vagytok az egyetlenek akiket megtűrök magam mellett, még Jensonnel sem akarok találkozni.
- Elhiszem, de ......... mégis miért?
- Nem tudom Chloé, nem tudom, ........... nem bírok anyáék és a nagyiék szemébe nézni, Jensonnel pedig ...... nem tudom, nem hibáztatom vagy ilyesmi, csak nem akarom, hogy itt legyen.
- Jajj barátnőm. - felült mellém az ágyra és átölelt, mindig is éreztem, hogy Chloé az a testvér akit az élettől eddig nem kaptam meg, bár nagyon vágytam rá mindig. - Neked környezetváltozás kell.
- Gondolod?
- Tudom. - jelentette ki. - Nézd, most csak néhány hétre jöttem haza ..... pontosabban háromra, és utazom tovább New Yorkba, addigra téged is kiengednek innen, velem jöhetnél.
- Nem tudom Chloé. - aggodalmaskodtam. - És mi lesz ....... Jensonnel?
- Te magad mondtad, hogy nem akarsz a közelében lenni és anyukádék előtt is szégyenled magad, akkor miért ne jöhetnél? És tudod jól, hogy bár én támogattam ezt a kapcsolatot köztetek, nem helyes, Jens a bácsikád és barátnője van.
- De én ............ szeretem. - basszus, az előbb még nem akartam látni, most meg hiányzik és itt magyarázom, hogy szeretem, tiszta hülye vagyok.
- Eliza - csóválta a fejét mosolyogva. - akkor beszélj vele, ez így nem jó, elveszítettétek a babátokat, és ő nagyon aggódik érted. - a sírás kerülgetett már. - Behívjam? Vagy mi baj?
- Nem tudom, nem hibáztatom mert elment a baba, és magamat sem - pittyegtem. - de valami megváltozott bennem, és talán igazad van, jót tenne a változás. - annyira össze voltam zavarodva.-Chloé nem tudom mit tegyek. - jó sokáig beszélgettünk barátnőmmel, anyáék délelőtt voltak bent nálam, már nem is vártam őket, Chloé este hét órakor hagyott magamra, de megígérte, hogy még meglátogat, amint barátnőm becsukta maga mögött szobám ajtaját, az újra kinyílt.

- Bejöhetek? - kérdezte félve, kétségbeesetten Jenson, mivel én magam sem tudtam mit akarok bólintottam, tudtam, hogy meg kell beszélnünk ezt a dolgot, mert ugyanannyira érinti őt is mint engem, hiszen ...... az ő babája is volt, nem csak az enyém. - Miért nem akarsz látni? - bejött és leült az ágyam szélére.
- Nem akartalak megbántani, sajnálom, én ... csak .... - még tegnap történt, hogy egyszerűen kidobtam őt a szobámból, követeltem, hogy tűnjön el, ezt senki nem értette, én magam sem, de olyannyira felhergeltem magam, hogy azonnal benyugtatóztak. - Jenson én .... talán jobb lenne ha ..... mi .... ezt ..
- Szeretlek Eliza! - csúszott közelebb, s megfogta kezeimet. - És nem akarlak elveszíteni. - egyre nehezebb volt elmondanom amit szerettem volna, akkor úgy éreztem két tűz között állok, egy felől ott volt a szívem, mely amellett kardoskodott, hogy csókoljam meg őt, és mondjam neki, hogy szeretem, imádom, másfelől ott volt az eszem, mely tudta, hogy ez a kapcsolat nem helyes, és ha még meg akarom menteni a családomat a széthullástól, ki kell mondanom, hogy vége.
- Jenson,  ........ - nem bírtam nézni szomorú szemeit, minél gyorsabban szerettem volna lezárni ezt az egészet ami köztünk volt. - ha kiengednek innen ........ elutazom. - teljes döbbenet ült az arcára, mondandóm közben kihúztam kezeimet az övéiből.
- Mi? Mégis hova? Mennyi időre?
- Chloéval, és nem tudom mennyi időre, de egyhamar nem fogok visszajönni az biztos. - őszintén megleptem saját magam, nem hittem, hogy ennyire erős vagyok. - Kérlek, ne haragudj rám, ez ..... ez túl sok nekem már, a bujkálás, a titkolózás, ... a baba ... ennek most kell, hogy vége legyen. Ne ... - intettem le mikor szólni akart. - apáék sohasem fogják megtudni mi volt köztünk és, hogy ..... tiéd volt a baba, bízom Eliben és Chloéban, és gondolom Mike sem fogja elmondani nekik.
- Ezt csak így eldöntötted? - suttogta. - Nem tudlak már meggyőzni?
- Nem, sajnálom ...... - feleltem már nem olyan magabiztosan. - Kérleeek, lásd be, hogy ennek most kell véget vetnünk.
- Igazad van, tudom, de nem akarlak elveszíteni, szeretlek és az sem érdekelne, ha mindenki megtudná.
- Engem viszont érdekelne, és a családunkat is. Apa ezt sem neked, sem nekem nem bocsájtaná meg és anya sem. El tudnád viselni, hogy nem beszélnek veled, haragszanak rád?
- Érted bármit elviselnék. - hirtelen teljesen közel csúszott hozzám és megcsókolt, az egész testem beleremegett, tudtam, hogy ez az utolsó csókunk éppen ezért nem szakítottam meg, nem akartam, hogy vége legyen.
- Ha így viselkedsz sokkal nehezebb lesz. - sóhajtottam fel hüppögve. - Meg kell értened....
- Értelek, és tudom, hogy igazad van ....... de akkor sem akarom ezt.
- Jót fog tenni most az utazás, és ha visszajövök majd meglátjuk mi lesz. - erre a mondatomra felcsillantak szomorú szemei.
- Szóval van még esély......

A Jensonnel való 'szakítás'  a vártnál jobban megviselt, a következő napokban nem igazán ettem, és sokat sírtam, ezt mindenki a vetélés következményének tudta be, hogy a sokk után most jött ki rajtam. Eli, Chloé és én azonban tudtuk mi az igazság, sokat segített az ő jelenlétük. Azonban mindvégig tudtam, hogy a kínos beszélgetések és kérdések nem fognak elkerülni.

- Jó reggelt kicsim! - kaptam egy puszit apától, majd anyától is, most csak ők és a nagymama volt velem. - Jól vagy? - ez a kérdés minden egyes látogatáskor elhangzott.
- Igen. - sóhajtottam, tényleg jobban voltam, legalábbis fizikálisan .....  a szívem még fájt, de nem is várhattam, hogy egyik pillanatról a másikra begyógyuljon, tudtam, hogy ez a fájdalom csak jó sokára fog elmúlni.
- Ennek örülök. Kislányom..... - apa komoly nézéséből tudtam, hogy valami kényes kérdés fog következni, anya és a nagyi nagyon hallgattak, ők tudhatták mit akar apa.  - még nem mesélted el, kitől is estél teherbe, eddig nem akartunk ezzel terhelni, de mostanra talán rendbe jöttél annyira, hogy ezt elmondd.
- ...... Nem ismeritek. - lehajtott fejjel válaszoltam, próbáltam minél rövidebbre zárni.
- Eliza. - kezdte anya is. - Tudod, hogy bármit elmondhatsz nekünk.
- Igen anya, tudom, de nincs mit elmondanom. - emeltem fel a fejem, összegyűjtöttem annyi erőt, hogy szemrebbenés nélkül belehazudtam a szemükbe. - Találkoztam egy fiúval, akivel együtt voltunk és ..... nem védekeztünk.
- Értem, és a babáról miért nem szóltál? - faggatózott tovább apa.
- Mert én sem tudtam róla.... - gratulálok, átverem a szüleim, és még most is hazudozok nekik, biztos voltam már abban, hogy jól döntöttem amikor elhatároztam, hogy Cloéval megyek New Yorkba, én nem tudnék itt maradni, új életet kell kezdenem, minél hamarabb. És ami a legfontosabb, innen távol, nagyon távol.