A boxutca hercegnője 3. rész

Hát sziasztok! Ismét hozom az új részt, őszinte leszek imádom ezt a történetet, nem akarom fényezni magam, de ez a story íratja magát, nem tudom abbahagyni. Köszönöm a komikat, várom őket továbbra is, minél több lesz annál előbb jön az új rész.

Álltam leforrázva a konyhában miután letettem a telefont, Chloé megnyugtatott kissé, de ezt még most sem tudom elhinni, igaz lehet, létezik olyan, hogy valaki beleszeret saját nagybátyjába. Végül is igaza van Chloénak Jens nem a nagybátyám, vagyis nem vér szerint, és mindig is rajongtam érte. A nap további részében próbáltam inkább elkerülni Jensont és inkább a szobámban maradtam a gondolataimmal. 

- Mit csinálsz itt egyedül? - nyílt az ajtó, s Jens lépett be rajta. 

- Hm semmit. 

- Mi baj? Miért vagy olyan kedvetlen? - ő az anya után aki azonnal észreveszi ha rossz kedvem van, és nem tudom átverni.

- Nincs semmi baj, csak ...... Jens szeretsz? - kérdeztem.

- Persze, hogy szeretlek, mindig te leszel az én kedvenc kis unokahúgom. - simogatta meg az arcom. - De ezt el ne mondd Nikkinek és a srácoknak. - mosolygott.

- De már nem vagyok kislány. - mondtam amin megint  csak mosolygott.

Nicole Scherzinger

- Tudom, nem vagy az. De nekem mindig az leszel egy édes pici hercegnő. - nyomott egy puszit az arcomra. - Na gyere,  a nagyi sütött sütit nekünk. - nyújtotta a kezét, én pedig elfogadtam és kimentünk a konyhába, az egész házban kellemes illat terjengett, leültünk, s elvettem egy hatalmas szeletet.

- Na már nem diétázol? Holnap  fürdőruhát kell venned. - viccelődött Jens.

- Már nem érdekel, és ez a süti nagyon finom kár volna kihagyni. 

Csütörtök délelőtt 11  órakor már a gépen ültünk, itt volt a csapat nagy része, Martin Whitmars nagyon kedvesen köszöntött, csakúgy mint a szerelők, és megismerkedtem Lewis Hamiltonnal  illetve barátnőjével  Nicollal,  akivel  végig beszélgettük az utat. 

Jenson és Mike

-  Elizának van barátja? - kérdezte Mike megtörve ezzel a csöndet.

- Ha jól tudom nincs, de te öreg vagy hozzá. - próbáltam elviccelni a választ.

- Pedig gyönyörű lett, kislányként is szép volt, de most egyszerűen gyönyörű, nem mondhatod, hogy nem vetted észre. 

- Hagyjál már Mike, ő az unokahúgom nem úgy nézek rá mint a többi nőre. - Eliza néhány lépésre volt tőlem, így végig őt figyeltem, láthatóan nagyon jól érezte magát Nicole társaságában, mert nagyokat nevettek. 

- Attól még beismerheted. 

- Ha hozzá mersz érni csak egy ujjal is ...... - fenyegettem meg a barátomat. 

Mike Collier

- Eszemben sincs, nyugi. - feltett kézzel esküdözött. - Hallod haver, mi a helyzet Jessicával? 

- A szüleinél van Fukuiban. 

- Hogyhogy nem jött veled?  - faggatózott tovább.

- Összevesztünk, és kértem, hogy ne jöjjön velem. 

- Most békültetek csak ki és máris összevesztetek? - hitetlenkedett.

- Nem érti meg, hogy számomra fontos a család és zavarta, hogy hazamentem illetve, hogy Eliza velem jött. 

- Azt hittem jól kijön a szüleiddel. 

- Igazából csak Eliza zavarja, azt mondja túlságosan rajongok érte. - meséltem a történteket edzőmnek és barátomnak. - Azt akarta ne találkozzam vele annyit, mostanában ezért is hanyagoltam el, amit a szememre is vetett. Szeretem Jessicát, de azt senki nem kérheti tőlem, hogy ne lássam többé Elizát. 

- Hát Jens. Nehéz helyzet, nem lennék a helyedben. - veregette meg a vállam. 

- Sziasztok! - jelent meg Eliza. - Miről beszélgettek? - ült bele az ölembe. 

- Rólad. - mondta Mike. - Azt kérdeztem Jenstől, hogy van e barátod. 

- Nincs barátom. - mondta vidáman. - És még nem is volt.

- Komolyan? - lepődtem meg nagyon mikor Eliza azt mondta még sosem volt barátja. - Én azt hittem Robert nem tudja elhajtani tőled a fiúkat.

- Hát pedig még nem volt barátom. - mosolygott továbbra is zavarba ejtően. - Nem találtam még meg a megfelelő fiút, akibe bele tudnék szeretni.

- Én elvennélek, de Jens megtiltotta, hogy rád nézzek. - mondta Mike. 

- Pedig szép pár lennénk Mike. - erre mindhárman felkacagtunk. - Mikor veszed el a barátnődet? - kérdezte Eliza még mindig az ölemben ülve.

- Talán nemsokára megkérem a kezét. 

- Még nem kérted meg a kezét? Pedig már jó rég együtt vagytok. 

Eliza

- Idén leszünk tízévesek. 

- Hát akkor minél előbb, nem is értem miért van még mindig veled. - tréfálkoztam. Ebben a pillanatban megszólalt a hangszóróból egy hang, hogy hamarosan leszállunk, kapcsoljuk be az öveket. 

- Kislány ülj vissza mert leszállunk. - utasított Jens. 

- Olyan jó volt itt. - tettettem a durcást, de felálltam és visszaültem a helyemre és bekötöttem magam. 

A szálloda előtt hatalmas tömeg várakozott, Jens és Lewis illetve a sajtósok itt szálltak ki, mi Nicollal a hátsó bejáraton mentünk be. A recepción elkértük a kulcsokat és felmentünk a szobákba. A szobák egymás mellett voltak, én egy szobába kerültem Jensonnel, nem tudom igazából miért azt hittem külön szobánk lesz, de nem zavart.

Épp a lakosztályt tanulmányoztam, mert ez inkább lakosztály mint szoba, mikor Jens érkezett meg. 

- Eliza! 

- Itt vagyok. - léptem ki az előtérbe. - Hogy hogy egy szobában vagyunk? 

- Gondoltam ha már úgy is ekkora lakosztályt kapok legalább ne legyek egyedül. - mosolygott. - De ha zavar. 

- Nem, nem fantasztikus ez a hely, imádom. Mikor megyünk a tengerpartra? - kíváncsiskodtam.

- Lepakolok és indulhatunk. Addig öltözz át. - kivettem a bőröndömből a rózsaszín fodros bikinimet, és bezárkóztam a fürdőszobába, felvettem a bikinit rá pedig egy könnyű kis nyári ruhát. 

- Készen vagyok, indulhatunk. - Jens kint ült és rám várt. A hotelt a hátsó bejáraton át hagytuk el, s a kikötő irányába indultunk.  A kikötőben egy hatalmas jachtra szálltunk, ahol mindössze a kapitány, Nicole és Lewis volt még rajtunk kívül.

- Sziasztok! - üdvözöltem őket mikor találkoztunk. 

- Már vártunk benneteket. - adott a kezembe Lewis egy zöld kék színű koktélt, amibe azonnal bele is kortyoltam. 

- Mi ez? - fintorodtam el. 

- Kiviszörp meg valami kék. - mondta.

- Nem vagyok ám már kisgyerek, ihatok már alkoholt. - világosítottam fel.

- Óóóó, rendben, tessék. - nyújtott egy másik koktélt ami már jobban ízlett.

- Azért csak finoman jó? - fegyelmezett Jens.

- Gyere menjünk napozni. - húzott maga után Nicole, kimentünk a jacht elejére és kifeküdtünk  napozni.

- Jessicával jóban vagy? - érdeklődtem.

- Igen, jóban vagyunk, miért kérdezed. 

- Hát csak mert, nem tudom megérteni Jens  mit eszik rajta. - mondtam ki  a véleményem.

- Én személy szerint kedvelem, kedves lány. Te nem az igazi unokahúga vagy Jensonnek igaz?

- Nem, az apukám feleségül vette a  nővérét, tehát csak a fogadott nagybátyám.

- Látszik mennyire szeretitek egymást. 

- Igen, kiskorom óta nagyon fontos nekem, nagyon szeretem. 

- Na csajok, úszunk egyet? - jöttek előre hozzánk a fiúk. 

- Én nem szeretnék. - mondta Nicole.

- Felőlem viszont mehetünk. - mondtam s már ugrottam is a vízbe. A fiúk is utánam ugrottak, olyanok voltak mind a gyerekek, rengeteget bolondoztunk, Nicole pedig rengeteg képet készített rólunk. Egész délután a vízben úszkáltunk, egészen addig míg hirtelen le nem szakadt  az ég, dörgött, villámlott, amitől nagyon megijedtem.

- Azt hiszem jobb lesz ha visszamegyünk a jachtra. - mondta Lewis, majd mindannyian bementünk a kabinba, hogy ne ázzunk el. 

- Gyere ide. - húzott magához Jens, majd ránk terített egy hatalmas takarót. - Nehogy megfázz. - s ekkor villámlott majd dörgött egy hatalmasat és pedig annyira megijedtem, hogy  elkezdtem remegni. - El is felejtettem, hogy félsz a vihartól. - húzott még közelebb Jens. - Ne félj itt vagyok. - olyan jó volt ilyen közel lenni hozzá, s ekkor eszembe jutott amit Chloé mondott, s amit én mondtam neki a telefonba tegnap. Talán szóba kellene hoznom, valahogy ki kell derítenem, hogy ő tényleg csak egy kislánynak tart e. 

- Nagyon kedves és szép nő Nicole. Összeillenek Lewissal. - nem jutott jobb az eszembe. - Neked tetszik?

- Mármint Nicole? - szinte suttogtunk mindketten, mert az említetteket csak egy ajtó választotta el tőlünk. - Valóban szép nő, de nekem nem az esetem.

- Miért neked milyen az eseted? - kérdeztem.

- Hát szeretem ha egy lány kedves, bájos, nagyszájú. 

- És? A külseje? 

- A magas vékony lányokat szeretem, és szerintem a hosszú hajnál nincs szebb.  

- És Jessica ilyen? - kérdeztem tőle, de szemeimet nem tudtam levenni róla, összefonódott a tekintetünk, kimondhatatlanul jó érzés volt a karjaiban lenni, s akkor ott abban a percben  jöttem rá, hogy menthetetlenül beleszerettem nagybátyámba.