A szerelem ereje…13. rész
13. rész
- Szia! - köszönt rám meglepetten Martin miután megfordulva megpillantott. Megszólalni sem bírtam a meglepettségtől, ezért csak egy félszeg mosolyt intéztem felé.
- Szia! - köszönt rám meglepetten Martin miután megfordulva megpillantott. Megszólalni sem bírtam a meglepettségtől, ezért csak egy félszeg mosolyt intéztem felé.
- Megjöttünk! - térített vissza a földre Niki, nem hittem el, hogy éppen most kellett hazaérniük. - Martin, szia!
Martin is üdvözölte, majd Sebbel együtt távoztak a házból. Láthatóan egyáltalán nem érdekelte a tény, hogy újra lát, s a kisbabáról sem kérdezett.
- Hova vitted a szemetet Alaszkába? - kérdezte Anna mikor visszamentünk a lakásba. - Lya, a kukák lent vannak. - mutatott a kezemben levő két szemeteszsákra.
- Tudom, csak.....én csak.
- Találkoztak Martinnal. - magyarázta Niki Annának.
- De, hogy került ide? - kérdezte meglepetten barátnőm, miközben kivette Domit a babakocsiból.
- Sarah szülei itt élnek Londonban, őket látogatják meg. Tegnap előtt érkeztek, este hívta Sebet, valami versenyre mentek.
- Azért megemlíthetted volna, hogy ma idejön! - mérgelődtem kicsit.
- Ne haragudj. El is felejtettem, amúgy nem is kérdezett Dominikról.
- Nem. Láthatóan sem én sem a pici nem érdekelte.
A nap további részében alig mertem kilépni a lakásból, nehogy találkozzak Martinnal.
Másnap reggel korán keltünk, mert be kellett mennem a divatházba. Megbeszéltem Stellával, hogy amíg Dominik ilyen pici addig otthon dolgozom, de azért hetente 1-2 alkalommal benézek, ahogy időm engedi. Már csak két saroknyira voltunka divatháztól, mikor egy ismerős hang rám köszönt. Szinte azonnal felismertem a hangot, és rögtön társítottam is hozzá egy arcot.
- Szia, Sarah! - üdvözöltem kicsit kelletlenül.
- Nahát, a mi kis divattervezőnk bébicsőszködik? Csak nem kirúgtak? - kárörvendően vigyorgott, bennem pedig egyre feljebb és feljebb ment a pumpa.
- Megnyugtatlak, hogy nem rúgtak ki, sőt én vagyok Stella angliai cégének Vezető tervezője - nyomtam meg direkt a "vezető" szót - a kisbaba pedig a fiam, Dominik. - mosolyogtam rá most én kárörvendően, amire az arca kissé eltorzult.
- Remélem nem Martin az apja! - ragadta meg a karom és szúrós pillantásokat küldött felém.
- És ha Martin kisfia?
- Szóval ezért szakított velem, mert bemesélted neki, hogy az övé a gyerek. - már szinte vérben forogtak a szemei annyira dühös volt.
- Nézd Sarah, Martin nem tud Dominikról, és elhiheted nem miattam szakított veled, de ha így tett meg tudom érteni. - küldtem felé egy szúrós pillantást majd elindultam a Divatház felé.
- Ezt még megkeserülöd, Te is és a fattyad is! - kiabálta még utánam.
- Na, mi volt? - kérdezte Anna, mikor hazaértünk.
- Mindenkit elbűvölt az én kis hercegem, igaz? - néztem a kisfiam mosolygós arcára. - Képzeld el, találkoztam Sarahval.
- És mit mondott?
- Martin kidobta! És megfenyegetett, hogy ezt mindketten megbánjuk. - mutattam Dominikra.
- Eszement tyúk.
- Figyelj! Most elmennék bevásárolni, figyelsz addig Domira?
- Persze, leviszem az udvarra picit, a fiúk a földszintről meghívtak hóembert építeni. Ezt nem hagyhatom ki. - az alattunk lévő házban élt egy négytagú család, két kis fiúk volt Eric és James.
- Jól van akkor elmentem, hozzak valamit neked?
- Fagyit! - vágta rá.
- Rendben, szia kis hercegem, - adtam egy puszit a picur arcára majd elmentem a közeli bevásárlóközpontba.
Hazaérve a kapualjban ismét találkoztam Martinnal.
- Sziasztok! - köszöntem rá Martinra és a mellette megjelenő Sebre. - Hát ti?
- Edzeni voltunk. - válaszolt Martin.
Míg felértünk a lakásba nem sokat beszéltem Martinnal, igazából sok mindent el kellene mondanom neki, de nincs bátorságom hozzá.
Miután kipakoltam a bevásárolt holmikat és elrendeztem Dominik kiságyát, beleugrottam egy kád forró vízbe. Hét óra volt mire végeztem, és Annáék még mindig nem voltak itthon. Lementem az udvarra, ahol három hatalmas hóember állt, de sem Anna sem a kicsik nem voltak sehol, egyedül csak Dominik üres babakocsiját találtam ott. Elindultam, hátha kimentek az utcára, de semmi, aztán egyszer csak meglátom Annát és a két kisfiút, de Dominik nincs velük.
- Hol van Dominik? - kérdeztem rémülten. Anna kisírt szemét látva már a legrosszabbra is gondoltam.
- Eltűnt! Mikor elkészültek a hóemberek még itt volt, aztán egyszer csak eltűnt. - sírt Anna.
- Hogy - hogy eltűnt? - éreztem, hogy a hisztéria eluralkodik rajtam. - Niki! Lehet, hogy Niki felvitte. - mindannyian felrohantunk Nikiékhez.
- Mi ....... mi történt? - kérdezte Seb mikor ajtót nyitott.
- Dominik itt van? - léptem be mellette, majd a kisfiamat kezdtem el keresni.
A kanapén ült Martin és Niki, egyikük sem értette mi történik, amíg Anna elmesélte a történteket, Seb levitte Ericet és Jamest a szüleikhez.
- Az egész az én hibám. - sírt Anna.
- Dehogy, nyugodj meg! - nyugtatta Niki.
Közben megérkezett a rendőrség, Seb és Martin segített nekik, elmesélték a történteket.
- Önök a kisfiú szülei? - mutatott rám és a mellettem álló Martinra a rendőr.
- Nem, én csak.... - de nem fejezhette be mert közbevágtam.
- Igen! - néztem Martinra, akit látszólag nagyon meglepett a hír, hogy van egy fia, s az is, hogy nekem van egy fiam.
Hirtelen magához húzott és nyugtatni próbált. A rendőr azt kérdezgette, nincs e ellenségem aki ártani akarna.
- Nem nincs ellenségem, és még ha lenne is ki tenne ilyet?
- Sarah! - állt fel Anna a kanapéról - Azt mondtad megfenyegetett.
- Sarah Turner, mit lehet tudni a kisasszonyról? - kérdezte az egyenruhás.
- Nemrég szakítottunk, amitől kiborult, de azóta nem láttam.
- Én igen, - néztem Martinra, aki még mindig engem ölelt. - ma találkoztam vele az utcán, megkérdezte, hogy a te fiad e Dominik, aztán megvádolt, hogy miattunk szakítottál vele. Aztán utánam kiabált, hogy ezt megkeserüljük. Jó Isten mi van ha..... - már reszkettem a sírástól.
- Kisasszony ne féljen megtaláljuk a fiát, most már tudjuk kit kell keresnünk. - biztatott a rendőr.
- Lya! Pihenj le egy kicsit! - az ablaknál álltam és csak néztem kifelé, mikor Niki átölelt, és magával húzott a kanapéra, ahol a többiek ültek.
- Éjfél van és még mindig semmi. - keseregtem. - Niki! Ugye nem esett baja?
- Nyugodj meg, Sarah gonosz, de biztosan nem bántaná a picit. - nyugtatgatott, majd leültünk a többiekhez. Nem akartam elaludni, egy percre sem, aztán mégiscsak győzött a fáradtság. Arra ébredtem, hogy valaki simogatja az arcom, az a valaki Martin volt, kezében egy csésze tea volt. Lassan kicsit kómásan nyitottam ki a szemeimet, majd hirtelen eszembe jutott a kis fiam és felugrottam.
- Dominik! Hol van?
- Még nem találták meg őket. Ezt idd meg utána át kéne öltöznöd, Anna hozott tiszta ruhát.
A fürdőszobából kijövet megpillantottam a szüleimet és Martin szüleit, egyből anya nyakába ugrottam és zokogtam mint egy kisgyerek.
- Nyugalom kislányom! Nem lesz semmi baj! - simogatta a hátam apa.
- Anya én ezt nem bírom! Belehalok ha valami történik......
- Cssssss! Ilyet ne is mondj! - mondta anya.
Aztán hirtelen megjelent egy rendőr karján az én pici kisfiammal.
- Kisasszony, megtaláltuk a kisfiát.
- Dominik! - szólalt meg szinte mindenki egyszerre. Végre karomban tarthattam az én kis hercegemet.
- Istenem, jól van? - tapogattam végig kicsi testét.
Mikor kissé lenyugodtak a kedélyek, a rendőr elmondta, hogy Sarah egy hotelszobában rejtegette a picit, és akkor bukott le mikor a picinek akart pelenkát vásárolni. Az eladó látta a televízióban leadott körözést amit a rendőrség adott ki, ő értesítette a rendőröket.
A nagyszülők is rettentő boldogan ölelték magukhoz a picit, aztán értetlenkedve nézték mikor átadtam Martinnak.
- Te vagy az apukája, ismerkedjetek meg.
A nap további részében szinte meg sem érinthettem a kisfiamat, hol a nagyszülők, hola keresztszülők, hol Anna dédelgette.
- Tegnap dél óta nem is ettél semmit. - jött oda hozzám Anna. - Figyelj, tudom, hogy ez az egész az én hibám, jobban kellett volna figyelnem, de azért meg tudsz bocsájtani?
- Nem a te hibád és persze, hogy megbocsájtok. - öleltem meg.
- Akkor, szerintem anyáék és Martin szülei lakjanak nálunk, Martin pedig legyen a családjával. - hozakodott elő Niki a terveivel, azt hitte nem látom át mik a tervei.
Végül mégis belementem, Martin nálunk töltötte az éjszakát.
- Jól van én lefekszem, Jó éjszakát! - köszönt el Anna, majd még megpuszilta Dominikot. - Szép álmokat kis herceg!
- Jó éjt!
- Miért nem mondtad el? - kérdezte életem szerelme.
- El akartam, nyáron a Magyar Nagydíj után hazarepültünk, anyáék és a szüleid is akkor tudták meg. Akkor úgy volt, hogy hazajössz, vártalak, hogy elmondhassam, de aztán nem jöttél haza. Máskor pedig nem volt rá alkalmam.
- És most? Mi lesz? - kérdezte és közelebb ült. - Lya! Én....én még mindig Szeretlek!
- Nem tudom Martin, persze Dominiknak az lenne a legjobb ha együtt lennénk és....és nekem is, de biztosnak kell lennem abban, hogy ez Sarah ügy véget ért, többé nem fog zaklatni. És nem is bukkan fel más. - osztottam meg vele félelmeimet.
- Szóval, még te is szeretsz.
- Igen! Nagyon szeretlek. - még ki sem mondtam ajkai máris lecsaptak, és hosszú szenvedélyes csókot váltottunk.
Miután lefektettük Dominikot, a vágy átvette felettünk a hatalmat, egész éjszaka egymást kényeztettük és szerettük.
Reggel mikor felébredtem, Martin még aludt, kibújtam karjai közül, átmentem a kis herceg szobájába és átvittem a szobánkba. Időközben Martin a hátára fordult, így rátettem Dominikot a hasára, így aludtak mindketten, én pedig csak néztem őket boldogan.
- Jó reggelt! - apró csókkal köszöntöttem kedvesem, mikor kinyitotta szemeit.
- El sem hiszem, hogy itt vagy mellettem. - mosolygott. - És, hogy van egy kisfiam. Szeretlek.
- Én is Szeretlek.
- Nem nincs ellenségem, és még ha lenne is ki tenne ilyet?
- Sarah! - állt fel Anna a kanapéról - Azt mondtad megfenyegetett.
- Sarah Turner, mit lehet tudni a kisasszonyról? - kérdezte az egyenruhás.
- Nemrég szakítottunk, amitől kiborult, de azóta nem láttam.
- Én igen, - néztem Martinra, aki még mindig engem ölelt. - ma találkoztam vele az utcán, megkérdezte, hogy a te fiad e Dominik, aztán megvádolt, hogy miattunk szakítottál vele. Aztán utánam kiabált, hogy ezt megkeserüljük. Jó Isten mi van ha..... - már reszkettem a sírástól.
- Kisasszony ne féljen megtaláljuk a fiát, most már tudjuk kit kell keresnünk. - biztatott a rendőr.
- Lya! Pihenj le egy kicsit! - az ablaknál álltam és csak néztem kifelé, mikor Niki átölelt, és magával húzott a kanapéra, ahol a többiek ültek.
- Éjfél van és még mindig semmi. - keseregtem. - Niki! Ugye nem esett baja?
- Nyugodj meg, Sarah gonosz, de biztosan nem bántaná a picit. - nyugtatgatott, majd leültünk a többiekhez. Nem akartam elaludni, egy percre sem, aztán mégiscsak győzött a fáradtság. Arra ébredtem, hogy valaki simogatja az arcom, az a valaki Martin volt, kezében egy csésze tea volt. Lassan kicsit kómásan nyitottam ki a szemeimet, majd hirtelen eszembe jutott a kis fiam és felugrottam.
- Dominik! Hol van?
- Még nem találták meg őket. Ezt idd meg utána át kéne öltöznöd, Anna hozott tiszta ruhát.
A fürdőszobából kijövet megpillantottam a szüleimet és Martin szüleit, egyből anya nyakába ugrottam és zokogtam mint egy kisgyerek.
- Nyugalom kislányom! Nem lesz semmi baj! - simogatta a hátam apa.
- Anya én ezt nem bírom! Belehalok ha valami történik......
- Cssssss! Ilyet ne is mondj! - mondta anya.
Aztán hirtelen megjelent egy rendőr karján az én pici kisfiammal.
- Kisasszony, megtaláltuk a kisfiát.
- Dominik! - szólalt meg szinte mindenki egyszerre. Végre karomban tarthattam az én kis hercegemet.
- Istenem, jól van? - tapogattam végig kicsi testét.
Mikor kissé lenyugodtak a kedélyek, a rendőr elmondta, hogy Sarah egy hotelszobában rejtegette a picit, és akkor bukott le mikor a picinek akart pelenkát vásárolni. Az eladó látta a televízióban leadott körözést amit a rendőrség adott ki, ő értesítette a rendőröket.
A nagyszülők is rettentő boldogan ölelték magukhoz a picit, aztán értetlenkedve nézték mikor átadtam Martinnak.
- Te vagy az apukája, ismerkedjetek meg.
A nap további részében szinte meg sem érinthettem a kisfiamat, hol a nagyszülők, hola keresztszülők, hol Anna dédelgette.
- Tegnap dél óta nem is ettél semmit. - jött oda hozzám Anna. - Figyelj, tudom, hogy ez az egész az én hibám, jobban kellett volna figyelnem, de azért meg tudsz bocsájtani?
- Nem a te hibád és persze, hogy megbocsájtok. - öleltem meg.
- Akkor, szerintem anyáék és Martin szülei lakjanak nálunk, Martin pedig legyen a családjával. - hozakodott elő Niki a terveivel, azt hitte nem látom át mik a tervei.
Végül mégis belementem, Martin nálunk töltötte az éjszakát.
- Jól van én lefekszem, Jó éjszakát! - köszönt el Anna, majd még megpuszilta Dominikot. - Szép álmokat kis herceg!
- Jó éjt!
- Miért nem mondtad el? - kérdezte életem szerelme.
- El akartam, nyáron a Magyar Nagydíj után hazarepültünk, anyáék és a szüleid is akkor tudták meg. Akkor úgy volt, hogy hazajössz, vártalak, hogy elmondhassam, de aztán nem jöttél haza. Máskor pedig nem volt rá alkalmam.
- És most? Mi lesz? - kérdezte és közelebb ült. - Lya! Én....én még mindig Szeretlek!
- Nem tudom Martin, persze Dominiknak az lenne a legjobb ha együtt lennénk és....és nekem is, de biztosnak kell lennem abban, hogy ez Sarah ügy véget ért, többé nem fog zaklatni. És nem is bukkan fel más. - osztottam meg vele félelmeimet.
- Szóval, még te is szeretsz.
- Igen! Nagyon szeretlek. - még ki sem mondtam ajkai máris lecsaptak, és hosszú szenvedélyes csókot váltottunk.
Miután lefektettük Dominikot, a vágy átvette felettünk a hatalmat, egész éjszaka egymást kényeztettük és szerettük.
Reggel mikor felébredtem, Martin még aludt, kibújtam karjai közül, átmentem a kis herceg szobájába és átvittem a szobánkba. Időközben Martin a hátára fordult, így rátettem Dominikot a hasára, így aludtak mindketten, én pedig csak néztem őket boldogan.
- Jó reggelt! - apró csókkal köszöntöttem kedvesem, mikor kinyitotta szemeit.
- El sem hiszem, hogy itt vagy mellettem. - mosolygott. - És, hogy van egy kisfiam. Szeretlek.
- Én is Szeretlek.
1 hónappal később
Életem legszebb napja, el sem hiszem, hogy férjhez megyek. Itt állok az oltár előtt, mellettem áll életem szerelme, akinek nemsokára örök hűséget fogadok.
Nem akartunk sokat várni, úgy gondoltuk már sok időt elvesztegettünk, ezért mihamarabb össze akartunk házasodni. Az esküvőnket December 31.-én pontosan Dominik fogantatása után egy évvel tartottuk.
- Elfogadja, . - kérdezte a pap.
- Igen! - válaszolta Martin majd az ujjamra húzta a gyűrűt, láttam a szemében a boldogságot és a szerelmet.
- És ön Orsolya, elfogadja, szeretni és tisztelni fogja Miller Martint, élete végéig?
- Igen! - folyt végig az első könnycsepp az arcomon. Felhúztam újdonsült férjem ujjára a gyűrűt és megváltottuk első hitvesi csókunkat.
 |
 | ||||||
 |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése