A szerelem ereje…12.rész

- Hol vagyok? - kérdeztem mikor kinyitottam a szemem, ismeretlen volt a hely.

- Kórházban. - válaszolt Anna. - Elájultál az utcán.

- Mikor mehetek haza? - ültem fel az ágyon.

- Szerintem nemsokára, csak meg kell várni a dokit. Azt mondta, nem kell bent maradnod, úgy látja csak kimerültség, de azért kivizsgált.

- Értem, mostanában tényleg sokat dolgoztam. - ismertem be.

- Jó napot, látom jobban van. - lépett be egy magas, ősz hajú, 50 év körüli kedves arcú férfi.

- Jó napot doktor úr. Mondja mikor mehetek haza?

- Akár most azonnal. Tessék itt vannak a papírok, és szeretném ha egy hónap múlva ismét találkoznánk. - nyomott a kezembe egy mappát, amiben egy papír volt és egy kis füzet.

- Miért kell visszajönnöm, azt hittem nem vagyok beteg.

- Kisasszony ön két hónapos terhes. - válaszolta mosolyogva a doktor úr. - Azt hittem már tudja.

- Nem.......nem tudtam. - néztem magam elé kábán, mintha el sem jutott volna a tudatomig amit az orvos mondott, egy kisbaba, hogyan, miért, efféle gondolatok kavarogtak bennem.

- Lya! - ölelet meg Anna - Babát vársz!

- Igen! - mosolyogtam és sírtam egyszerre.

- De, gyere menjünk haza. Otthon sokkal jobban ki tudod pihenni magad.

Az orvossal még megbeszéltük a fontosabb dolgokat és a következő időpontot, és haza indultunk.

- Most mi lesz? - kérdezte Anna már a taxiban. - Úgy értem, elmondod neki? 

- Nem tudom Anna, előbb utóbb meg kell tudnia, mégiscsak az ő fia. De kérlek egyenlőre ne mondd el senkinek.

- A szüleidnek sem mondod el? 

- Nem, tudod milyen anya, azonnal rohanna Martin anyukájához, meg kérdezősködne.

5 hónappal később

- Jó étvágyat! - jött be az ajtón Anna, miközben én a nappaliban ültem a tévé előtt és egy hatalmas adag spagetti felénél jártam. 

- Köszi! Hát te? Nem sikerült a randi? - kíváncsiskodtam, nemrég találkozott Mike-al, nagyon akarta Anna, hogy összejöjjön a dolog, csak hát szegény fiú nem éppen hűségéről volt híres.

- Nem igazán. Kiderült, hogy felesége van és két gyereke.

- Hm. Azért ne szomorkodj! - tettem a kezem bátorítóan a kezére. - Segített a shopping terápia? - mutattam a táskákra amikkel barátnőm hazatért.

- Hát igen, a vásárlás a legjobb mód a rossz randi feledésére. De most nem magamnak vásároltam, hanem .... - kotorászni kezdett az egyik táskában és elővarázsolt egy tündéri kis rugdalódzót, aminek az elején micimackó és malacka volt. - a picurnak.

- Jajj, de cuki. Nagyon köszönöm. - öleltem meg barátnőmet.

- A kis lurkónak bármit. Na de mesélj, mi volt a dokinál?

- Háááát, azt mondta minden rendben, egészségesek vagyunk mindketten.

- Ez nagyszerű, de mit mondott, megmondta, hogy mi lesz? - türelmetlenkedett Anna.

- Kisfiú. - mosolyogtam mint a tejbetök, ma voltam ultrahangos vizsgálaton és most szerencsére megmutatta magát a pici, múltkor mikor Anna is velem volt még nem lehetett tudni a nemét.

- Az én kedvenc unokaöcsém. - nyomott egy puszit a hasamra Anna.

- Anna!

- Hm...? - nézett fel barátnőm a csomagokból ahonnan újabb és újabb édes kis babaholmikat vet elő.

- Itt volna az ideje, hogy elmondjam anyáéknak, nem gondolod?

- Lya, ezt eddig nem mertem kérdezni, de nem szeretnéd otthon megszülni a picit? Mégiscsak jobb lenne nem? Te is ....és...Martin is Pesten születtetek.......

- Erre már én is gondoltam. És anyáéknak is személyesen szeretném elmondani, mondjuk szerintem amint meglátnak tudni fogják mi a helyzet. - erre mindketten elnevettük magunkat. - Akkor viszont minél előbb haza kellene repülni, mert az utolsó 1-2 hónapban már nem ülhetek repülőre.

- Ez igaz! Nem tudom, hogy kapok e szabadságot. - szomorodott el picit.

- Nekem is beszélnem kell Stellával, lehet, hogy egyből Angliába küld szülés után.

Elintéztünk mindent ami szükséges volt, beszéltem a doktorral és megnyugtatott, hogy nem árt a babának a repülés. Aztán megbeszéltem Stellával az angliai divatház ügyét is. Megegyeztünk, hogy amint úgy érzem átköltözöm Angliába és munkába állok. Anna is elintézte a dolgait, így szerda délutánra haza is értünk Budapestre. 

- Kicsit izgulok, vajon mit fognak szólni anyáék, ha meglátják a pocakomat? - az egész utat végigizgultam.

- Nyugi, itt is vagyunk.

- Hahó, van itthon valaki? - léptem be a bejárati ajtón.

- Lya! - jött le a lépcsőn a bátyám Alex, majd hirtelen megtorpant.

- Szia! Meg sem ölelsz?

- De...pe....persze. - megölelt, majd mikor elváltunk feltette a nagy kérdést. - Lya te terhes vagy?

- Hát. - tártam szét a karom. - Anyáék?

- Átmentek Millerékhez, tegnap volt Martin apukájának névnapja, felköszöntik.

- Hm. Akkor ugye át kéne mennem!? - néztem Annára aki közben üdvözölte a bátyámat.

- A kisbaba, Martiné? - bólogattam - Akkor igen.

- Oké! Én megyek, megnézem anyáékat. - szólt közbe Anna.

- Nem jössz át Martinékhoz? - kérdeztem.

- Nem! Viszont holnap átjövök, jó?

- Rendben, és mondd meg a szüleidnek, hogy holnap meglátogatom őket. Szia! - adtam két puszit neki, barátnőm még megsimogatta a pocimat, majd hazament.

- Alex! Ugye átjössz velem? - kérleltem bátyámat. És ugye Martin nincs itthon?

- Nem nincs, tegnap beszéltem vele, mielőtt Milton Keynesbe utazott a csapattal. Azt hiszem jövő héten jön haza csak.

- Ez nagyszerű. - most megkönnyebbültem, hogy nem kell találkoznom vele.

Átmentünk Millerékhez, először mindenki teljesen lefagyott mikor meglátták a nagy pocimat, aztán anya és Martin anyukája elsírták magukat. Elmondtam nekik, hogy Martin nem tud a babáról és szeretném, ha ez így is maradna.

- Értem kicsim, mi nem fogunk mondani neki semmit. - nyugtatott meg Martin anyukája.

- Higgye el én lennék a legboldogabb, ha elmondhatnám neki, de nem tudom, mit szólna hozzá. Másrészt ott van Sarah, és nem szeretném tönkretenni a kapcsolatukat.

- De előbb-utóbb meg kell tudnia, hogy lesz egy fia. - emlékeztetett anya.

- Tudom, de nem telefonon szeretném közölni vele. Alex mondta, hogy jövő héten hazajön. Akkor lesz alkalmunk beszélni.

Rengeteget beszéltünk még a piciről, megmutattam az ultrahangos fotókat, mindenki el volt ájulva. Nem gondoltam, hogy ilyen jól fogadják, azt hittem kiborulnak amiért csak most tudják meg.

A következő napokban szörnyen izgatott voltam, Martin érkezése miatt, a szülei szinte majdnem minden nap meglátogattak, anya elhalmozott mindenféle finomsággal.

Vártam Martint minden nap, tudtam, hogy szinte bármikor hazajöhet, most egy hónapos szünet van a forma 1-ben, és tudtam, hogy haza fog jönni a szüleihez. Martin anyukája egyik este mikor átjött elmondta, hogy ne várjam Martint mert elutazott Hawaiira Sarahval, és nem valószínű, hogy mostanában hazajön. Csalódott voltam, de ez van, így azonban nem fogja megtudni, hogy születni fog egy kisfia. 

- Apa! Niki telefonált - mondtam apának, aki épp az esti híradót nézte - holnap vagy holnap után jönnek Sebbel.

- Végre, az összes gyerekünk itthon lesz. - mondta anyának.

Lya 7 hónapos terhesen

Másnap anya igazi ünnepi ebéddel várta nővéremet és párját. Apa és Alex mentek ki a reptérre. kicsit izgatott voltam, hiszen ők még nem tudták a nagy hírt.

- Drágám! Csak hogy itt vagytok! - hallottam meg a nappaliból felszűrődő zajokat.

- Ti is hiányoztatok.

- Lya! Megérkeztek a nővéredék - kiabált fel anya - addig gyertek,  üljetek le és meséljetek.

- Sziasztok! - jelentem meg az ajtóban, mindenki rám szegezte a tekintetét.

- Szia! - hosszas csend után Niki jött oda és átölelt. - Jajj Istenem, Hugi. - simogatta meg a hasamat, közben patakzottak a könnyei. Seb is megölelgetett, majd  tettek egy kisebbfajta szemrehányást amiért ők tudták meg utoljára.

-Igazából, mééég... még Martin sem tudja. - vallottam be.

- Micsoda??????- kérdezte szinte egyszerre Niki és Seb.
Elmeséltem a dolgot, aztán mikor sikerült megemészteniük megebédeltünk, később látni akarták az összes eddigi ultrahangképet, megmutattam az eddig vásárolt babaholmikat is.

2 hónap múlva

Szerda hajnali 5 órakor vittek át egy kis két ágyas szobába, az egész család, szüleim, testvéreim, Seb, Martin szülei és Anna is vártak már mindkettőnket. Alig várták, hogy megismerhessék az én pici kis hercegemet. 

Lya és Martin kisfia, Dominik

Név: Miller Dominik

Szül.idő.,hely: Budapest, 2011. Szeptember 28.-a szerda hajnali 4 óra 23 perc

Súly: 3600 gramm

Állt a papíron amit a kiságy végébe tűztek.

- Jól vagytok? - kérdezte Martin anyukája mikor meglátott bennünket, és csak bólogattam, mert iszonyatosan elfáradtam mire ez a kisember kibújt belőlem.

- Niki, Seb! Ti mit kerestek itt? - ekkor vettem észre őket.

- Nem gondoltad, hogy kihagyjuk a kereszt fiúnk születését? - nézett rám Seb, mert Niki anyával összeborulva szipogott.

- Kérem most hagyják magára a kismamát, mert pihennie kell. - jött be egy kedves nővérke aki kitessékelte a családot, elvette a picit és a mellettem lévő kiságyba fektette. Amint kilépett az ajtón nyomban elnyomott az álom. 

A következő két hónap hamar eltelt, itt a november, Dominikot elvitte Anna sétálni, nagyon sokat segít nekem, közben felmondta a franciaországi lakásunkat és az állását is otthagyta, azt mondja, nem tudna Dominik nélkül élni ezért inkább költözik velünk Londonba. Ennek persze Niki örül a legjobban, mert megbeszéltük, hogy  a mellettük lévő lakásba költözünk, amit már ki is bérelt, így bármikor láthatja a keresztfiát. Akik viszont nem repesnek azok a nagyszülők, Martin szülei és anyáék is mint egy  kis Istenre úgy tekintenek Dominikre. Martint egy éve nem láttam, illetve csak a tévében, mert minden futamot megnézünk Dominikkel, még nagyon pici és nem ért még semmit belőle, de szeretném  ha tudná ki az apukája.


- Indulhatunk? - kérdezte apa, mikor bepakolta a kocsi csomagtartójába az utolsó bőröndöt is.
- Viszlát! - fordultam a Miller nagyszülők felé. - Azért remélem meglátogatnak minket Londonban?
- Majd a szüleiddel együtt megyünk, rendben?
- Persze.
Elköszöntünk, majd indultunk is Angliába.

A londoni reptéren Niki és Seb már vártak minket, miután köszöntöttük egymást haza indultunk.

- Hihetetlen Seb mennyire odavan Domiért. - állapította meg Anna, és tényleg, amint megérkeztünk azonnal kikapta a kezemből és azóta sem adta ki a kezéből, még a vezetést is átengedte Nikinek, csakhogy Dominik bébihordozója mellett ülhessen.

- Egyébként Seb, Gratulálok a Világbajnoki címhez! - emlékeztettem a hétvégi győzelmére.

- Köszönöm!

- Hú, mennyi babaholmi! - csodálkoztam rá a babaszobára mikor beléptem, teljesen fel volt szerelve mindennel amire a picinek szüksége volt.

- Remélem, hamar be tudtok rendezkedni. - mondta Seb.

Egy héttel a beköltözés után még mindig hatalmas volt a rendetlenség, a baba mellett egy percem sem volt, hogy elrendezzem a lakást, Anna vagy nekem segített a pici körül vagy munkát keresett. Az egyik délelőtt átjött Niki, hogy megkérdezze segíthet e valamiben, megkértem, hogy vigye le sétálni Dominikot, és írtam egy listát, mit kellene vásárolni. Amíg ők ketten elmentek addig Annával rendbe szedtük a lakást. Anna porszívózott már, én gondoltam addig leviszem a szemetet. Kinyitottam az ajtót és ott állt életem szerelme és a kisfiam édesapja, a szomszéd lakás ajtajában, éppen Sebbel beszélgetett. S éppen azt a pillanatot választotta Niki, hogy visszaérjen Dominikkal.