A szerelem ereje…11.rész

Niki, Seb és Martin már a pultnál álltak, hogy italt kérjenek és persze engem vártak. Martin szemei szinte izzottak mikor meglátta, hogy egy fiúval beszélgetek. Ez az, gondoltam, most megbánja, hogy megcsalt. Nagyon megindult a srác a táncparkett közepe felé, én azonban leállítottam és az parkett szélén maradtunk, hogy Martin nagyon jól láthasson. Táncpartneremmel egy szót sem váltottunk, csak táncoltunk, kedves exem végig minket nézett, szinte felfalt a szemeivel, partneremet pedig kb megtudta volna ölni, s ez nagyon tetszett. Már egy ideje táncoltunk mikor Nick - mert a nevét azért megkérdeztem - magához húzott és elkezdte csókolgatni a nyakam. Annyira nem ellenkeztem, mert tudtam, hogy Martin is lát és ezzel még jobban féltékennyé tudom tenni, eleinte csak csókolgatott, később aztán felbátorodott és a fenekemet kezdte simogatni, majd a szoknyám aljához tévedt a  keze.

- Nick! Hé...ezt ne. - próbáltam eltolni magamtól. De ő mintha meg sem hallotta volna tovább folytatta a tapizást.

- Problémád van öreg? - hirtelen elém lépett Martin, és fenyegető pillantásokat vetett Nickre.

- Most, hogy mondod van. - s behúzott egyet Martinnak. Martin vissza akart ütni, de elé álltam, közben Nicket is lefogta két fiú.

- Gyere, menjünk innen. - még vissza akart ütni, de a ruhatár fele kezdtem tolni. Elkértük a kabátokat, majd elhagytuk a házat.

Egy darabig csak csendben sétáltunk egymás mellett, aztán eszembe jutott, hogy Nikiék keresni fognak.

- Szólni kellett volna Nikiéknek.

- Majd írok Sebnek egy SMS-t, hogy hazavittelek.

- Nagyon fáj? - kérdeztem a felrepedt szájára mutatva.

- Nem. - hangzott a rövid válasz, majd ismét szünet következett és most ő törte meg a csendet. - Rossz ötlet volt gyalog elindulni, hívni kellett volna egy taxit.

- Valóban, hideg van és sötét, és a város túloldalán lakunk.

- És....miből gondoltad, hogy hazakísérlek? Abban a szállodában foglaltunk szobát. - mutatott egy hatalmas épületre.

- Hát köszi, rendes vagy.  

A szállodában Martin elkérte a szobája kulcsait, majd elindultunk a harmadik emeletre. Továbbra sem társalogtunk, részemről csak fel akartam érni a szobába.

- Merre van a telefon? - kérdeztem amint beléptünk a szobába.

- Jó ötlet, én is éhes vagyok. - mondta miközben ledobta kabátját az ágyra.

- Nem a szoba szervizt hívom, hanem taxit ami hazavisz. De légyszi mondd már meg merre van a telefon mert bepisilek. - kezdtem kicsit ugrálni mire ő elmosolyodott.

- Tudod mit, menj, majd én elintézem a taxit.

- Oké. Köszi. - azzal elviharzottam a mosdóba.

- Azt mondták nagyon sok a fuvar, úgyhogy ma már nem biztos, hogy hazajutsz.

- Neeeee. Most mit csináljak? - kérdeztem a kanapéra rogyva. Közben kopogtak, Martin kinyitotta az ajtót és egy asztal étellel tért vissza.

- Szerintem együnk.  - mondta majd elkezdtünk enni. Evés közben mintha az eddigi fagyos hangulat megszűnt volna köztünk, kezdtünk egyre oldottabbak lenni. Nagyon jót beszélgettünk.

- Hát, valóban elég kevés időm van mióta dolgozom, de megvagyok. - válaszoltam Martin kérdésére.

- És.....van valakid?

- Most csak a munkámnak élek, sem időm sem pedig kedvem nincs ismerkedni. - villámcsapásként ért a kérdés, azt sem tudtam mit válaszoljak.

- Lya, tudod azóta sem értem miért szakítottál velem. - ült közelebb hozzám. - Ha Sebet kérdeztem annyi volt a válasz "Nem tudom", ha Nikit akkor az, hogy "Gondolkodj", nem értem. - kezdtem ideges lenni, mi az, hogy nem tudja, nyilvánvaló és az üzenet.

- Nézd Martin, nagyon szép volt az az egy év amit együtt töltöttünk, de be kell látnunk mi nem illünk össze, egyszerűen nem és kész. Te a Forma 1-ben én pedig a divatszakmában képzelem el a jövőm, és ez nem fér össze. - hülyeség, én magam sem hittem el a szavaimat, úgy ült előttem Martin mint egy óvodás, és ismét előtörtek az emlékek, a sok boldog pillanat amit együtt töltöttünk. Szeretem, még mindig szeretem. De miért, megcsalt, gyűlölnöm kellene.

Néztük egymást percekig, közben éreztem, hogy a szemem könnybe lábad és végigfolyik az arcomon, a szemei, megint elvarázsoltak, pontosan ugyanazt éreztem mint az első találkozásunkkor.

- Nem kellett volna eljönnöm, hiba volt, azt....azt hiszem megyek és kérek egy szobát és lefekszem. - felálltam, majd zavartan, szipogva elkezdtem keresni a kabátom és a táskám.

- Lya, SZERETLEK! - felállt hozzám én pedig a vallomását hallva kikerekedett szemekkel néztem rá, lefagytam. - Ne menj el! - egyik kezével megfogta az arcom máikkal pedig derekamnál fogva magához húzott majd megcsókolt, olyan szenvedéllyel és vágyakozással csókolt, hogy  a szívem majd kiugrott a helyéről, s az eddig elfojtott szerelem most a felszínre tört, annyira boldog voltam, szememből patakokban folytak a könnyek.Percekig csak álltunk és csókolóztunk, majd Martin kissé eltávolodott, könnyeimet látva megijedt.

- Mi történt?

- SZERETLEK! - néhány pillanatnyi csend után kimondtam azt amit éreztem, és boldog voltam. Ismét forró csókcsatába kezdtünk, Martin a hátamat, a hajamat és a fenekemet simogatta, én közben az ingjének gombjait kerestem. Eltáncoltunk az ágyig, közben egy pillanatra sem váltunk el egymástól. Martin egy gyengéd, de határozott mozdulattal megszabadított a ruhámtól, addigra már rajta sem volt ing. Igyekeztem mielőbb megszabadítani a nadrágjától, majd mikor sikerült felemelt és végigfektetett az ágyon. Végigcsókolta az egész testem, majd megszabadított a melltartómtól. Teljesen megszűnt a világ csak Martin volt és én, ismét együtt, most már örökre, többé senki nem szakíthat szét minket. Szeretem és ő  is szeret. Mikor az utolsó ruhadarab is lekerült rólunk végre eggyéválhatott  testünk is. Martin lassan, mégis szenvedélyesen mozgott.

- Szeretlek!! -  mélyen a szemembe nézett, majd abban a pillanatban felrobbant a világ. Ismét megcsókolt, majd mellém gördült és a karjaiba zárt. Szorosan összeölelkezve aludtunk el.

Másnap reggel boldogan ébredtem, ennél boldogabb tán még sosem voltam  mert a két erős kar tulajdonosa, melyek körém fonódtak, SZERET, engem és nem Saraht, itt van velem, ahelyett, hogy vele töltené az ünnepet.

- Jó reggelt cica! - hajolt fölém, hogy megkaphassam a reggeli csókomat.

- Jó reggelt Édes! Hogy aludtál? - fontam kezeimet a nyaka köré.

- Jól, régen aludtam ilyen jót. - mosolygott, miközben a melleimet simogatta az inge alatt.

- Na milyen az inged, jól áll?

- Öhm. - hümmögte bele a csókunkba, majd kissé eltávolodott és megjegyezte - bár szerintem le kéne venned. - S elkezdte kigombolni az inget, majd megismételtük egymásra találásunkat.

Mikor végeztünk egymás kényeztetésével elmentem lezuhanyozni, majd Martin is követte a példámat.

Bekapcsoltam a TV-t gondoltam, hátha van benn valami érdekes, egyszer csak meghallottam Martin telefonját, azt nem tudtam honnan jön a hang, de csak nem akart elhallgatni. Még 2-szer csörgött mire megtaláltam, egy rövid csippanással jelezte, hogy üzenet jött. Nem tudtam mit tegyek, elolvassam vagy ne, mégiscsak Martin telefonja. Aztán mikor megláttam ki a feladója úgy döntöttem elolvasom.

Szia! Ne haragudj, hogy kiakadtam, igazad volt, túlreagáltam a dolgot. Siess haza! Szeretlek! Sarah.

Az üzenetet olvasva mintha szíven szúrtak volna. Ez nem történhet meg, pont most mikor minden rendbe jöhetne? Leültem az ágyra és megint mint az elmúlt hónapokban oly sokszor csak sírtam. 

- Mi a baj? - guggolt elém Martin. Én pedig csak kezébe nyomtam a telefont. - El is feledkeztem róla.

- Hm. Úgy ahogy rólam Abu Dhabiban? - kérdeztem keserűen.

- Mi? Miről beszélsz? - értetlenkedett.

- Arról, hogy lefeküdtél Sarahval,  mikor együtt voltunk, aztán nem volt annyi bátorságod, hogy szakíts velem - keltem ki magamból teljesen - most ugyan ezt teszed Sarahval.

- Állj! Én nem csaltalak meg, SOHA! Ezért szakítottál velem? Azt hitted megcsalnálak?

- Igen, azt hittem. - ez a vallomás rosszabb volt  mintha azt mondta volna, hogy lefeküdt vele.

- Soha nem is érezhetted, hogy akárcsak tetszik is Sarah, miután otthagytál Abu Dhabiban teljesen magam alatt voltam, aztán jött Sarah, és azt mondta biztosan egy másik pasi miatt hagytál el. Én meg úgy gondoltam akkor nem kereslek, élj csak boldogan.

- Azt hiszem jobb lesz, ha most elmegyek. - összeszedtem a holmimat és kiléptem a szobából és Martin életéből örökre.

Két hónapja már, hogy ismét Párizsban vagyok, dolgozom és bár még mindig nem sikerült elfelejtenem Martint, de a sok munkának hála kevesebbet gondolok rá.

Stella megbízott egy egész kollekció megalkotásával, amit az angliai divatház megnyitóján mutatunk be. Azt szeretné, hogy én legyek az új divatház vezető tervezője. Egyrészt boldogan elfogadnám az ajánlatot, mert így a nővéremmel többet tudnánk találkozni, másfelől viszont itt van Anna, őt sem szeretném itt hagyni egyedül.

- Stella megint szóba hozta az angliai munkát. - meséltem Annának, miközben Franciaország utcáit róttuk.

- Vállald el - vont vállat Anna, megállt s felém fordult. - Tudom, hogy miattam nem akarod elvállalni, de ne foglalkozz velem, ez a te nagy lehetőséged, most megmutathatod magad a világnak. És ki mondta, hogy én nem költöznék veled? -

Örömömben Anna nyakába ugrottam, de lehet, hogy nem kellett volna a heves mozdulat, mert a következő pillanatban filmszakadás és teljes sötétség kerített hatalmába.